Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben találkoztak Európa fiataljai

2023. június 3. 12:08
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.

A házigazda Magyarország mellett Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából és Ausztriából érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak találkozójára Veszprémbe. Mint azt Lővei Andrea, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője elmondta: hagyományt teremtettek azzal, hogy a régió partner iskoláinak tanulói évente találkoznak egymással. A csütörtök ismerkedéssel zajlott, péntek délelőtt a hivatalos megnyitón döntéshozók köszöntötték a fiatalokat és mutattak be prezentációt, délután pedig kerekasztal beszélgetést rendeztek EP-képviselők részvételével. A program ezután műhelyfoglalkozásokkal folytatódott. 

A fiatalok találkozhattak Porga Gyula polgármesterrel, aki röviden ismertette az Európa Kulturális Fővárosa program célkitűzéseit, nevezetesen, hogy 116 településével együttműködve lehetőség nyílik a város és a térség fejlesztésére. Abban bízunk, hogy az EKF év hosszú távon meghatározza majd a város életét, és segít elérni azt a célt, hogy az évtized végére Európa legélhetőbb települései közé tartozzunk.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a nagykövet iskolák hálózatát azért tartja fontosnak, mert azon keresztül a fiatalok hangja és véleménye eljuthat a döntéshozókhoz, miközben ők maguk megtanulhatják a demokráciához szükséges készségeket. Hangsúlyozta: a demokrácia az egyetlen olyan politikai rendszer, ahol az állampolgárok aktív részvételére van szükség, az aktív részvételhez viszont tudásra és készségekre van szükség – szerencsére ezek jól taníthatók és tanulhatók. A miniszter arra biztatta a fiatalokat, hogy osszák meg tapasztalataikat, beszélgessenek, mert az európai demokrácia a kultúrán alapul – a kultúra pedig jóval több, mint szabadidős tevékenységek: a kultúra közösségeket formál és tart össze.

Johan Sigroth svéd nagykövet-helyettes az EU soros elnökségét még bő egy hónapig betöltő Svédország elnöki célkitűzéseit ismertette. A legfontosabb prioritásoknak a biztonság megteremtését nevezte, amit Oroszország illegális és ki nem provokált ukrajnai inváziója veszélyeztet, de fontos sarokpontnak jelölte meg a gazdasági versenyképességet, a klímaválság elleni küzdelmet, valamint a jogon alapuló rend megőrzését. 

Stephen Clark, az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának igazgatója az egy év múlva esedékes európai parlamenti választásokról beszélt. Szerinte a háború, az energiaválság, a menekültkérdés és a megélhetési válság miatt Európa ma már nem az az elvont fogalom,  mint korábban volt, a polgárok egyre aktívabban vesznek részt a választásokon. Clark arra biztatta a jelenlevőket, hogy személyes beszélgetésék révén segítsék ezt a folyamatot, nyissák fel az ismerőseik szemét azzal kapcsolatban, hogy igenis számít a véleményük, és fontos, hogy aktív állampolgárként erősítsék a demokráciát – legközvetlenebbül úgy, hogy részt vesznek a választásokon. Mint mondta, az Európai Parlament a következő egy évben a hagyományos és a közösségi médián keresztül, influenszerek és önkéntesek bevonásával igyekszik részvételre ösztönözni az európai polgárokat.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Bejelente veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom választás 2024 Bejelente veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom A Mi Hazánk Mozgalom részéről a veszprémi elnökük, Kovacsics Zsolt száll ringbe az önkormányzati választáson a polgármesteri székért. Mindezt Toroczkai László, a párt országos elnöke jelentette be pénteken Veszprémben, akitől azt is megtudtuk, hogy az európai parlamenti választáson is komoly ambícióik vannak. Ehhez egy európai szinten is jelentős támogatót már maguk mögött tudhatnak. tegnap 14:43 Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 2024. február 23. 13:48 A kommunizmus áldozataira emlékeztek Veszprémben A kommunizmus áldozataira emlékeztek Veszprémben Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja, melyet Kovács Béla kisgazda politikus 1947-ben történt letartóztatásának évfordulója kapcsán jelölt ki a parlament még 2000-ben. Az emléknaphoz kapcsolódóan pénteken Veszprémben is fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt.  tegnap 9:14 Hétfőn választ államfőt a parlament Hétfőn választ államfőt a parlament A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon. 2024. február 23. 13:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.