Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

A jövő sakkozói a Simonyiban nevelkednek

2023. május 31. 14:56
A napokban hivatalosan is megtartották a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola sakkozóinak hivatalos évzáróját: a kiemelkedően teljesítő diákokat oklevelekkel és serlegekkel is díjazta az intézmény.

Portálunk megkeresésére Hegedüs Gyula, az iskola sakkszakkörének vezetője elmondta, a gyermekek páratlanul eredményes évet tudhatnak maguk mögött. 

Rátérve az eredményekre megtudhattuk, Tóth Botond a diákolimpiai országos döntőjében is képviselhette az iskolát, nem feledve a megyei finálét, ahol nyolc simonyis diák bizonyíthatott; Németh Dávid a középiskolások között is versenybe szállt és az előkelő harmadik helyen végzett.

Hegedüs Gyula hozzátette, a közelmúltban megtartották hagyományos évzáró eseményüket is, amelynek keretében a fiatalok teljesítményét oklevelekkel és serlegekkel is elismerték. A szakkör vezetője zárásként köszönetet mondott az intézmény vezetőségének, amely aktívan segíti közel húsz sakkozó tevékenységét.

Az iskola szakköre a nyári szünet után ősszel folytatódik, bárki előtt nyitva áll az ajtó, aki szeretne megismerkedni a sportág szépségeivel.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.