Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren

2023. május 30. 13:05 // Forrás: MTI
A nyári világbajnokságon az első három között szeretne végezni a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf, hogy ezzel kvótát szerezzen a párizsi olimpiára.

A Tokióban 2021-ben ötkarikás ezüstérmes, 2019-ben Kvangdzsuban 5 kilométeren világbajnok úszó az M1 aktuális csatornának kedden azt is elmondta, hogy a rövidebb távon is szeretne jól úszni Fukuokában, a tavaly ezüstérmes váltót pedig ismét éremesélyesnek tartja és bízik benne, hogy a világbajnoki címért is versenyben lehet. A 26 éves Rasovszky a nyíltvízi számok után a tervek szerint medencében is rajhoz áll majd a vb-n 400, 800 és 1500 méteren.

Meglátjuk, mi lesz. Ez újdonság, a korábbi években az év fő versenyén csak nyílt vízen indultam. Most megpróbáljuk összehangolni úgy, hogy a nyílt víz után a medencében is meglegyen a kellő gyorsaság. Ha tényleg jó a forma a medencében is, és jól össze tudok rakni egy-két versenyt, akkor talán egy-két döntő is elcsíphető, de azért az sokkal nehezebb lesz.

- vélekedett a Balaton Úszó Klub Veszprém klasszisa.

Fotó: MÚSZ (archív)Fotó: MÚSZ (archív)

A fukuokai nyíltvízi körülményeket illetően elmondta, hogy a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint 29-30 fokos víz várható, nagyjából olyan meleg lesz, mint a tokiói olimpián volt, azaz nem teljesen ismertelen, ami a versenyzőkre vár majd.   

"Ettől függetlenül nagyon más lesz, mint ami az évben eddig volt" - hangsúlyozta, utalva arra, hogy a világkupa első állomásán, a hónap elején Egyiptomban 24 fokos vízben úsztak, ami ideálisnak tekinthető, két héttel később Szardínián és a múlt hétvégén Portugáliában pedig 17-18 fokos volt a víz.

Rasovszky szerint ebből a szempontból nem lehetett a világbajnokságra készülni a világkupákon, de a vb előtt július 5-én Thaiföldre utaznak, ahol az akklimatizáció során már a világbajnokságéhoz hasonló körülmények várják majd őket. Az év fő versenyén nyílt vízen július 16-án lesz a 10 kilométeres verseny, 18-án rendezik az 5 kilométert, 20-án pedig a váltót.    

Az idénykezdetét elégedetten összegezte Rasovszky. Emlékeztetett rá, hogy egyéniben két negyedik helye és közben egy győzelme volt eddig, ezzel összesítésben az élen áll, és vezeti az újdonságnak számító sprintösszesítést is, emellett kiemelte, hogy nagyon örül a Setubalban szerezett váltóaranynak. Egyéniben négy év elteltével győzött újra vk-versenyen, másfél hete, Szardínián.

"Jó érzés volt újra nyerni. Soknak hangzik ez a négy év, de nem tűnt ennyire hosszúnak" - mondta, hozzátéve, hogy 2019-ig, amikor ezt megelőzően sikerült vk-futamot nyernie, évente nyolc-tíz vk-t rendeztek, az elmúlt két évben négy-négy volt, most pedig öt lesz, a Covid-évben, 2020-ban pedig csak egyre került sor.

"Azért a kevesebből nyilván kisebb esély is van nyerni. De nem voltam a korábbi évekkel sem csalódott" - árulta el.

vehir.hu
további cikkek
Kós Hubert a világ idei második legjobb idejével nyert 200 háton Austinban úszás Kós Hubert a világ idei második legjobb idejével nyert 200 háton Austinban Kós Hubert 200 méter háton a világ idei második legjobb idejével nyert az egyesült államokbeli Austinban zajló úszóversenyen. 2025. május 17. 11:05 Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában Bajnokok nyomában Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában A „Bajnokok nyomában” beszélgetéssorozat harmadik estjén két generáció, két pályaív, de egy közös szenvedély került a középpontba: az úszás. A veszprémi közönség ezúttal Czene Attila olimpiai bajnokkal és Betlehem Dávid olimpiai bronzérmessel találkozhatott a Papírkutyában. A beszélgetést Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezette. 2025. május 17. 8:13 Korábbi csapattársait legyőzve nyert Sárkány Zalán Veszprémben úszás Korábbi csapattársait legyőzve nyert Sárkány Zalán Veszprémben A férfiaknál Sárkány Zalán, a nőknél Fábián Bettina nyerte a Veszprémben zajló hosszútávú medencés úszó országos bajnokság 10 ezer méteres versenyét. 2025. május 15. 20:12 Tíz év után ismét megrendezik az öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között szabadidősport Tíz év után ismét megrendezik az öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között Tíz év után, hagyományteremtő szándékkal ismét megrendezik a balatoni Allianz Öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között június 14-én - közölte a szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatón a program szervezője. 2025. május 14. 13:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.