Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást

2023. május 29. 10:15 // Forrás: mti
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

 Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen.

Elmondása szerint az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg.

Yener aláhúzta: a még fel nem dolgozott szavazatok a jelenlegi helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.

Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.

A török elnök, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára. "Rászolgálunk a bizalmatokra" - fogadkozott.

Az államfő beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget. Egyúttal jelezte: 2024-ben helyhatósági választások lesznek, és vissza szeretnék szerezni Isztambult a CHP-től.

Erdogan Isztambulból a fővárosba, Ankarába repül, hogy az államfői palotánál mondjon ünnepi beszédet. Kilicdaroglu az esti órákban pártja ankarai székházában szólalt fel.

Az ellenzéki politikus rámutatott: szomorúsága igazi okai azok az óriási problémák, amelyek országára várnak. "Az utóbbi évek legigazságtalanabb választási kampányát éltük át" - vélekedett, és azt kérte választóitól, hogy támogassák a demokráciáért vívott harc folytatását.

Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.