Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott

2023. május 28. 17:51 // Forrás: Mti
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén.

A 25 éves holland pilótának ez az idei negyedik és pályafutása 39. futamgyőzelme. Monacóban F1-es karrierje során másodszor diadalmaskodott.

A rajt-cél győzelmet arató Verstappen mögött a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett másodikként, a dobogó alsó fokára pedig Esteban Ocon, az Alpine francia pilótája állhatott fel.

A rajtnál Verstappen gond nélkül megtartotta az első helyet, de hátrébb sem történt jelentős változás, a holland vb-címvédő mögé sorrendben Alonso és Ocon sorolt be a második és harmadik helyre.

A folytatásban viszonylag eseménytelen körök következtek, melyek során Verstappen folyamatosan növelte az előnyét, ami 20 kör után már több mint nyolc másodperc volt Alonsóval szemben. Közben az időmérő első szakaszában falnak csapódó és ezért az utolsó helyről rajtoló Sergio Pérez a másik Red Bull-lal felért a mezőny végéhez, miután az első körben azonnal kereket cserélt.

Némi izgalmat hozott a lagymatagul csordogáló futamba, hogy az 52. körben eleredt az eső, ami miatt hamarosan minden versenyző a boxba hajtott átmeneti (intermediate) gumikért. A csapadék a pálya egyik részén jelentős mennyiségű volt, de az esőzés rövidesen alábbhagyott, majd el is állt.

A hajrában már nem történt jelentős változás, Verstappen csaknem félperces előnnyel nyert, és ezzel a sikerrel 39 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, a Monacóban 16. helyen célba érő, így pont nélkül záró Pérezzel szemben.

A vb jövő hétvégén a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.