Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Öt karika négyezermilliárd forintért

2010. június 3. 5:00 // Forrás: nol.hu
Ennyibe kerülne a 2020-as budapesti olimpia megrendezése, a szükséges helyszínek kialakítása, illetve a háttér-infrastruktúra kiépítése.

A budapestiek komolyan fontolgatják az olimpia megrendezését, az általuk megrendelt tanulmányt a fővárosi közgyűlés is tárgyalja.

Az olimpia gondolata az első Orbán-kormány idején, 2000-ben merült fel. Két évre rá a sportminisztérium megbízásából elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet 2006-ban aktualizáltak. Budapest két évvel ezelőtt készíttetett tanulmányt a lehetséges helyszínekről, amelyet 2008 decemberében a fővárosi közgyűlés egyhangúlag el is fogadott.

A városatyák elé kerülő "master plan" a 2020-as budapesti olimpia helyszíneit hangolja össze, bemutatva a szükséges területfelhasználási és infrastrukturális elemek kölcsönhatásait, valamint költség-haszon elemzést tartalmaz.

Az olimpián 25-30 sportág vesz részt harminc versenyhelyszínen, hatszáz önálló eseménnyel, amelyhez a sportlétesítményekben legalább 540 ezer férőhelyet kell biztosítani. A legfontosabb elvárás, hogy az egyes helyszínek az olimpiai falutól legfeljebb egy órán belül elérhetők legyenek.

Az olimpiai falu zárt zóna, 11 ezer olimpikon és hatezer kísérő elhelyezésére szolgál, és legalább 45-60 hektárt foglal el. A NOB előírásai szerint a rendező városban mintegy 42 ezer akkreditált vendéget kell elhelyezni. Az olimpiai rendezvényekre 6,5-8 millió jegyet adnak el, naponta 3-500 ezer látogatóval lehet számolni.

A budapesti olimpia központi helyszíne Észak-Csepelen volna, ahol helyet kapna egy új olimpiai park, a fő stadion, az úszóközpont és az olimpiai falu. A médiafalut a Nagyvásártelep helyére tervezik, olimpiai helyszín volna a Népsziget (tollaslabda), a Hajógyári-sziget (íjászat, vívás), a Margitsziget (öttusa), a budai Vár (triatlon és országúti kerékpár), a Tabán (strandröplabda), a Városliget (BMX kerékpár), a Puskás Ferenc és az FTC-stadion. Lágymányoson fedett csarnokban rendezhetnék az ökölvívó, cselgáncs, birkózó, súlyemelő és teniszversenyeket, a hárosi Duna-parton a lövészetet, Budakalászon és Szentendrén a kajak-kenu és evezőszámokat. Budakeszin egy 18 lyukas golfpálya épülne, a futballselejtezőket Győrben, Miskolcon, Székesfehérváron és Debrecenben, a vitorlázó versenyeket pedig Balatonfüreden rendeznék. Az egyes létesítmények felépítése 2-6 évet venne igénybe.

2013 és 2020 között a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 2,4 ezermilliárd forintot kellene költeni. A háttérinfrastruktúra kiépítése 3,2 ezermilliárd forintot emésztene fel, a sportlétesítményekkel együtt mindösszesen 3,8 ezermilliárdot.

Az olimpiai sportlétesítmények, a média- és az olimpiai falu felépítése 600 milliárd forintba kerülne, a pályázási költségek ötmilliárdra tehetők. Magánberuházásból valósulna meg a ferihegyi repülőtér 2C terminálja, a budakeszi golfközpont és a rögbimeccsek helyszínéül szolgáló FTC-Stadion átépítése. Az összes olimpiai költség tíz százalékát fedezné a magántőke, egyebek között az olimpiai és a médiafalu kialakítását.

A tanulmány szerint az olimpia megrendezésére a legalkalmasabb időpont 2020. július 25. és augusztus 9. közötti

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.