Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Műalkotásokkal a hulladékhegyek ellen

2023. május 24. 13:17
Hulladékból hoztak létre műalkotásokat a Pannon Egyetem általános- és középiskolásoknak valamint egyetemistáknak kiírt pályázatára jelentkezők. Kedden hirdettek eredményt.

A felhívásra 206 jelentkező összesen 36 pályaművet adott le, melyeket az egyetemi könyvtárban állítottak ki. Itt rendezték meg az ünnepélyes díjátadást is kedd délután. Három korosztályban, egyénileg és csapatban indulók között választottak helyezetteket a zsűri és a Facbookon szavazó közönség értékelése alapján. 

A fiatal alkotókat Gelencsér András rektor köszöntötte, aki kiemelte: a képzőművészet nemes felhasználása a hulladéknak, amivel fontos üzenetet fogalmaztak meg a diákok. Elárulta azt is, hogy a pályamunkákat Jane Goodall világhírű csimpánzkutató is megtekintette veszprémi látogatása során, és ő is örömmel látta a fiatalok hozzáállását. 

Kurdi Róbert, az egyetem kancellárhelyettese arra biztatta a fiatalokat, tegyenek a környezetükért, szóljanak rá arra, aki szemetel vagy nem megfelelően gyűjti a hulladékot, mert az ő kezükben a bolygó sorsa, nekik van lehetőségük helyrehozni mindazt, amit a korábbi generációk tönkretettek. 

A díjátadókat követően tárlatvezetést rendeztek, ahol a jelenlévő alkotók bemutatták munkáikat. 

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.