A minap még a gyermeknapon ereszthette ki a gőzt az aprónép, de talán a szülők is. Aztán holnapután ott lesz nemzeti gyásznapunk, Trianon emlékezetéé. Nem fogják elhinni, mi esett mára! Hm! A szajhák napja! Aki nem hiszi, nézzen utána! (35 éve Franciaországban tiltakozásul száz utcalány elfoglalt egy templomot.)
A megkövezés terhe mellett jelentem ki: az ősi mesterséget űző hölgyek nélkül nem lenne kerek a világ. Ott voltak (s vannak) a történelem kezdeteitől fogva a képzőművészetben, a szépirodalomban, a nyelvben, a közéletben és a politikában. Azontúl ki az utcán, ki valamelyik intézményben.
Nem volt (és nincs) olyan társadalmi berendezkedés, amelyben ne lettek volna ott. Egyikben tűzzel-vassal üldözték őket, a másikban még támogatást is nyertek, a harmadikban megtűrték munkájukat. Egyszóval: voltak, vannak, lesznek.
Körülöttük zajlik, forog, bűzlik a világ, ők ezzel mit sem törődve tevékenykednek. Némi szarkazmussal példaképként is állíthatnám őket mások elé, de rögvest félreértenének, hiszen én csak kenyérkeresetük iránti rendíthetetlenségük előtt emelem meg kalpagomat.
Ez a világ pedig olyan, amilyen: homokba dugja a fejét, bigott, cinikus, ostoba, felelőtlen. Ám egy közös: nem akar tudomást venni a kereslet-kínálat kőbevésett törvényéről. Inkább álérveket sorakoztat fel (bár mindegyik mögött ott lehet a részigazság!): a bűn melegágya, a fertőzésveszély, a házasság szentségének semmibevétele stb. Ki ne hagyjam a törvénykezés hiányosságait, az intézkedések hibáit, az álszenteskedőket, a piroslámpás házak és kirakatok támogatóit.
Egy „apróságról” azonban megfeledkezünk: ők is emberek. Értéküket se alá- se fölébecsülni nem akarom, nem is tisztem, de bátorkodom megjegyezni: nem ők vannak a társadalmi ranglista legalján. Ha ugyan létezik ilyesféle, s felállítója nem prostituált (ez kevésbé hihető) és nem politikus (ez már inkább hihető) vagy filozófus volt.
Van azonban egy sanda gyanúm: ebben a fenemód disztingvált, felvilágosult világban (hadd vegyem az égtájakat egy kalap alá), mely némi cinizmussal viselheti csak a századokat jelző sorszámok legnagyobbikát (XXI.!), a hölgyek nem is tudják, hogy június másodika idén róluk szól. Vagy: értük szólna…
Ezért aztán ha ki-ki „kapcsolatteremtésre” indul ma, vegyen egy szál virágot, s adja át mindazok nevében, akik lesütik a szemüket, ha elmegy mellettük egy „olyan nő”…
