Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minek ellenség, ha ilyen szövetségesei vannak egy országnak?

2023. május 21. 21:44
Az EU alapítói forognának a sírjukban, ha megtudnák, milyen diplomáciai botrányt sikerülhetett utódjuknak összehozni. Kérdés, hogy valóban lesz-e botrány, vagy érdeklődés miatt elmarad.

Képzeljünk el egy egyszerű helyzetet! A Jutasi úti lakótelepben összeveszik egymással két lépcsőház közös képviselője, az a történet szempontjából mindegy, hogy min. A többi lépcsőház vagy az egyik, vagy a másik mellé áll a vitában, de főleg a kisebbik mellé, ahol két emelettel kevesebb van. Kivéve egy lépcsőházat, akit leginkább az zavar, hogy ezek éjjel, nappal üvöltöznek egymással a lakótelepi éterben, és azt szeretné, ha vége lenne egymás kukáinak borogatásának. A kisebb lépcsőház erre a ház intézőbizottságának elnökéhez fordul, hogy csináljon már valamit, hiszen csak nekik lehet igazuk! Az elnök pedig azt javasolja, ha már amúgy is rajtuk keresztül megy át a ház fűtéscsöve, egyszerűen zárjátok el, abból majd tanul a renitens! Megteheti ezt egy olyan ember, akire egy lakóközösség van rábízva?

Szürreális egy élethelyzet, de az európai diplomácia legújabb megmozdulásait sem lehetne más jelzővel illetni.

Most pedig helyettesítsük a lépcsőházakat európai országokkal, a közös képviselőket és intézőbizottsági elnököt európai politikusokkal! Magyarországgal, Ukrajnával, Ursula von der Leyennel.

Kiszivárgott titkosszolgálati információk szerint – ezeket persze kellő forráskritikával kell illetni, bár a realitások alapján megállják a helyüket – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nem hogy nem ellenezte, egyenesen támogatta Ukrajna elnökének, Volodimir Zelinszkijnek azt az ötletét, hogy zárják el a Barátság kőolajvezetéket, ami a magyar gazdaság egyik ütőerének számít és éppen Ukrajnán keresztül érkezik Magyarországra. (Egyébként nem kevés tranzitdíj ellenében.)

Tette ezt annak az szövetségnek a vezetőjeként, aminek Magyarország is része, ellentétben Ukrajnával. (Ezen a ponton a társasházi hasonlat megbicsaklik, hiszen Ukrajna nem tagja az Uniónak ám, ha nyugati érdekszövetségként tekintünk az EU-ra, amihez informálisan is lehet tartozni, és nem csupán bürokratikus rendszerre, akkor tovább áll a párhuzam.)

Szóval az a vezető azt helyeselte állítólag, hogy Magyarország ellen egy kvázi gazdasági terrorcselekményt hajtsanak végre. Pont, mintha az intézőbizottság elnöke egy rábízott lépcsőház minden lakójánál lekapcsoltatná a fűtést, mert nem egyezik a nézete a közös képviselővel.

Jelenleg ilyen állapotban van az európai diplomácia, de ami még szomorúbb, hogy sehol nem kongatták a vészharangot egy országhatárokon átívelő diktatúra szárnybontogatása miatt. Pedig, ahogy az egykori magyar európai biztos fogalmazott zárt körben nemrég: ha erről a von der Leyen kijelentésről kiderül, hogy valóban megtörtént, akkor annak az európai integráció valaha volt legnagyobb botrányának kellene lennie.

Az egyszerű panellakos pedig csak bámul és már félve teszi fel a többi kérdést a híradó előtt, mint például azt, hogy miért a Washington Post titkosszolgálati kiszivárogtatásaiból kell megtudni azt, hogy Zelinszkij nem csupán elzárni akarta a vezetéket, hanem egyenesen felrobbantani azt. Ha az EU mellett olyan szövetségeseink vannak, mint a NATO, nem kellett volna ezt az információt onnan megkapni?

nyitókép: Nyitókép: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hajas Bálint
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. tegnap 13:42 Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.