Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Matematikából érettségiznek a végzősök

2023. május 9. 10:57 // Forrás: MTI / Eduline
Kedden matematikával folytatódott az írásbeli érettségik sora.

Az Oktatási Hivatal keddi közleménye szerint matematikából középszinten 1152 helyszínen 70 394 vizsgázó, emelt szinten pedig 94 helyszínen 4537 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázók először (45 perc alatt) az I. feladatlapot, majd (135 perc alatt) a II. feladatlapot oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be.

A vizsgán közép- és emelt szinten függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó és szögmérő használható segédeszközként, amelyekről a vizsgázó gondoskodik. Az eszközöket a vizsgázók egymás között nem cserélhetik.

Az Eduline úgy értesült, hogy gráfok, halmazok, százalékszámítás, valószínűségszámítás, függvények, koordinátageometria, mértani sorozat, kétismeretlenes egyenlet, gömb sugara szerepelnek a középszintű érettségi első feladatlapján. Itt akad olyan példa is, ami árcsökkentésről szól, de olyan is, ami nem számolós, hanem logikai feladat.

Fotó: MTIFotó: MTI

A második, nehezebb feladatokat tartalmazó lapon van függvényes példa, egy geometriai példa, amiben egy rombuszt kell elemezniük az érettségizőknek, végül pedig egy százalékszámítós példa is, aminek apropóját a Föld népessége adja.

A vizsgasorozat holnap történelemmel folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.