Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Június közepéig lehet számítani a lakott településeken varjútámadásokra

2023. május 3. 13:29 // Forrás: MTI
Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.

A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.

Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani. Rámenősebb madarak esetén védekezésre lehet használni kézben lévő könnyű táskát vagy szatyrot, kabátot.

Illusztráció: @pelican / wikipediaIllusztráció: @pelican / wikipedia

Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé, vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek. Ha bárki a fiókáknak segít, fel kell rá készülnie, hogy az izgatott szülők biztosan követni fogják, azonban az addig megközelíthetetlen épület és járda újra használhatóvá válik.

Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről állatvédelem Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. 2026. január 30. 10:20 A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya állatvédelem A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz kerül Rozi, az autó után kötött kutya A Tiszaalpár térségében 2025 őszén súlyos sérüléseket szenvedett Rozi hosszabb gyógykezelést és rehabilitációt követően örökbefogadóhoz kerül. A szakértői felmérés – Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közbenjárásával – megállapította, hogy a kutya mentális állapota stabil, megfelelő környezetben teljes felépülése várható, és hosszabb távon akár állatasszisztált foglalkozásokban való részvételre is alkalmassá válhat – írta közleményben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. 2026. január 28. 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.