Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Az Aramis ellen végre megtörné a jeget az 1. FCV

2023. április 30. 10:33
A veszprémi futsalcsapatnak mindenképpen nyernie kell hétfőn (18.30) a vendég Aramis ellen az NB I felsőházi rájátszásában, ahhoz, hogy életben tartsa az éremszerzésről szőtt álmait.

 

Hét meccsen négy döntetlen, három vereség – ez a veszprémi futsalcsapat eddigi mérlege az NB I felsőházi rájátszásában. Az első győzelem tehát továbbra is várat magára. A helyzetek száma alapján legutóbb, csütörtökön, a DEAC vendégeként is nyerhettek volna a bakonyiak, ám végül be kellett érniük egy ponttal (2-2).

Végletekig kiélezett találkozót vívtunk. A két kapus remekül védett, Spandler Mátyásnak kevesebb dolga akadt, amikor viszont kellett, bravúrokat hozott. A másik oldalon Krajcsi Bence tartotta meccsben a DEAC-ot, legalább öt olyan helyzetnél is hárított, amikor a védőiken már túljutottunk. A rossz helyzetkihasználásunk miatt két pontot hagytunk Debrecenben

– összegezte a látottakat a veszprémiek vezetőedzője, Fehér Zsolt.

Továbbra is az első győzelméért hajt az 1. FCV a rájátszásbanTovábbra is az első győzelméért hajt az 1. FCV a rájátszásban

A döntetlennek köszönhetően három fordulóval a végelszámolás előtt megmaradt a két pont különbség a hajdúságiak javára a mieinkkel szemben a negyedik helyért folytatott versengésben. Mint ismert, a rájátszás végén az első két helyezett a bajnoki aranyéremért, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért csap össze a három-három nyert meccsig tartó párharcban.

Ahhoz tehát, hogy a bakonyiak idén is éremért küzdhessenek, a hátralévő három fordulóban meg kell előzniük a Debrecent. Ehhez mindenképpen nyerniük kell a nyolcadik forduló hétfői (18.30) találkozóján, amikor is a hatodik Aramis érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba.

A budaörsiek hasonló utat járnak be az idei szezonban, mint mi. Több idősebb, rutinos játékosuk is megsérült, ezért alaposan megfiatalított csapattal szállnak harcba hétről hétre. Gyorsak, lendületesen támadnak, jól kontráznak, ezt a legutóbbi meccsen a saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Fontos lesz, hogy ne adjunk esélyt a kontráiknak. A legfontosabb feladatunk azonban, hogy javuljon a helyzetkihasználásunk ezen a sorsdöntő összecsapáson. Ha jobban sáfárkodunk a helyzeteinkkel, akkor biztosan itthon tudjuk tartani a három pontot. Ez elmúlt időszakban egyértelműen ez a legnagyobb problémánk. Könyörtelenül ki kellene most már használni az adandó ziccereinket.

– húzta alá a szakember, aki továbbra sem számíthat a csapatkapitány Tatai József játékára. Mint mondta, Kártik Zsombor jól halad rehabilitációval, de még nem bevethető.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
3. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
4. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 14 9 2 3 57 34 23 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
7. NYÍRBÁTORI SC 15 6 1 8 47 53 -6 19
8. ARAMIS SE 15 5 2 8 45 58 -13 17
9. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 15 3 2 10 28 74 -46 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:34
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
holnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.