Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben is lendítettek egyet a magyar gazdaság kerekén

2023. április 28. 11:48
Koronavírus, háború, infláció, energiaválság… sorban ezek a válságok sújtották a világ valamennyi gazdaságát, köztük a magyarországit is. Erre reagálva hazánk vállalkozói érdekvédelmi szervezetei közösen léptek fel, hogy különböző eszközeikkel segítsék a kkv-szektor tagjait. Ennek egyik állomása volt a csütörtökön Veszprémben megtartott fórum.

A Betekits Hotel konferenciatermét majdnem teljesen megtöltötték a Veszprémből és a környékből érkező kis- és középvállalatok vezetői a „Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!” elnevezésű rendezvény apropóján.

A gazdaságélénkítés céljából életre hívott fórum a KAVOSZ Zrt. és a Portfolio közös szervezésében valósult meg, Veszprém pedig már a harmadik állomása volt.

A kettő szervező közül a Portfolio az ismert hazai gazdasági portál, a KAVOSZ ennél viszont több bemutatást igényel. A szervezetet még 2010-ben hívta életre a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen. Tevékenysége a vállalkozók érdekvédelmén túl beruházási hitelekben, lobbierőben és különböző vállalkozásfejlesztési programok szervezésében is kimerül.

Ez utóbbi sorát erősítette a veszprémi rendezvény is, ahol a nyitóbeszédet Krisán László, a VOSZ elnöke tartotta. Felelevenítette a „3É” elvét, amit követnek a szervezetben, és amit még az alapító, Demján Sándor fektetett le. Eszerint a vállalkozókkal való együttműködés azon alapszik, hogy mekkora érdeklődéssel fordulnak egymás felé, mennyire értik meg egymást és milyen érdekek mentén tudnak közösen előre haladni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meghallgatják egymás problémáit, értelmezik azokat, közösen meghatározzák az azokból kivezető út irányát, az érdekképviselet jegyében pedig a VOSZ segít a döntéshozóknál lobbizni ezért.

Krisán LászlóKrisán László

A köszöntők sorát dr. Markovszky György a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke folytatta. Ő megfogalmazott néhány kritikát is a hazai gazdasági stratégiával kapcsolatban. Többek közt beszélt arról, hogy sokkal nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani a meglévő úthálózatok és vasútvonalak fejlesztésének, védekezni kellene az elvándorlás ellen, valamint véleménye szerint hasznos lenne a fejlődés szempontjából, ha minden régió reálisabban tekintene a saját helyeztére. Ennél a pontnál megemlítette, hogy Veszprém mérete miatt nem tudja felvenni a versenyt Székesfehérvárral vagy éppen Győrrel, de így is vannak kitörési pontjai, például, ha az intelligens iparra támaszkodik.

Utóbbi kapcsán méltatta a Pannon Egyetem valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum tevékenységét, akik erre a területre építve nevelik ki a jövő szakembereit, ráadásul már a képzés közben a gyakorlati tudást erősítve. Az ő szaktudásuk pedig nem csupán a multik sikerében jelenik meg, hanem a KKV szektorban is, amire valóban büszkének lehet lenni – zárta gondolatait Markovszky György.

Markovszky GyörgyMarkovszky György

A köszöntők sorát Gazsi Attila, a VOSZ Veszprém vármegyei szervezetének elnöke zárta, aki egyébként egyben a VOSZ alelnöke. Röviden összefoglalta azt a munkát, amit ebben az érdekvédelmi szervezetben végeznek. Megemlítette, hogy számos egyeztetésen ott vannak, amikor a döntéshozók az új jogszabályokon dolgoznak. De ugyanígy a pályázati konstrukciók kialakításánál is igyekeznek képviselni a vállalkozók érdekeit és igényeit.

Gazsi Attila és Markovszky GyörgyGazsi Attila és Markovszky György

Ezen lobbitevékenységen túl kedvezményes hitelkonstrukciókat is kínálnak, valamint hamarosan egy olyan online felületet is beüzemelnek, ahol a vállalkozók könnyen elsajátíthatják a különböző vállalatirányítási szoftverek és internetes felületek működését.

Végezetül kitért a VOSZ kulturális szerepvállalására, ami az évente átadott Prima Primissima díjakban nyilvánul meg.

A veszprémi rendezvény további részében különböző előadásokat hallhattak az érdeklődők, a szünetekben pedig kapcsolati hálójuk megerősítéséért is tehettek egymás körében.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
2010 óta megduplázódott a K+F szektorban dolgozók száma közélet 2010 óta megduplázódott a K+F szektorban dolgozók száma Innovációs roadshow házigazdája volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pénteken. 2025. április 26. 13:16 Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker közélet Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire és milyen kedvezményekre számíthatnak az odalátogatók a következő napokban. 2025. április 23. 16:37 Ismét Sümegre jönnek a legjobb natúr borászok: május 9-10-én Ez Natúr Sümegen! közélet Ismét Sümegre jönnek a legjobb natúr borászok: május 9-10-én Ez Natúr Sümegen! A „Natúr Sümeg” 2021 óta az ökológiai szőlőművelés, természetes borkészítés és a natúr borokkal kapcsolatos szemléletformálás meghatározó rendezvénye. 2025. április 23. 14:46 Összetartás ami erőt ad a változó világban Balluff Összetartás ami erőt ad a változó világban Azzal a céllal kerestük fel a Balluff veszprémi telephelyét, hogy a HR-vezetőjük segítségével pontosabb képet kapjunk arról, hogy jelenleg mik az uralkodó trendek a munkaerőpiac világában, mind munkáltatói, mind pedig munkavállalói oldalról. És hogy miért éppen a Balluffot hívtuk fel ezzel a kérésünkkel? Azért, mert bár ez a vállalat egy több kontinensen jelenlévő multinacionális cég, mégis a mai napig magán hordozza a klasszikus családi vállalkozás jegyeit. Ez pedig a cég HR-felfogásában is markánsan meglátszódik, ahol valós értelmet nyer a „családiasság” fogalma. 2025. április 25. 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.