Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 2. Melinda
Veszprém
1°C
2023. december 2. Melinda
Veszprém
1°C

Megizzasztotta a címvédőt az 1. FCV

2023. április 22. 22:15
A házigazda 1. FC Veszprém már a negyedik percben vezetést szerzett, de végül nem bírt a címvédő Haladással, amely 4-2-re nyert a futsal NB I felsőházi rájátszásának szombat esti rangadóján.

A válogatott programja miatt szombati játéknapon rendezték az 1. Futsal Club Veszprém kontra Haladás VSE rangadót az élvonalbeli futsal-bajnokságban. A házigazda soraiból a régóta maródi Kártik Zsombor mellett kisebb sérülés miatt a csapatkapitány Tatai József, illetve helyettese, Boromisza Dániel is hiányzott. 

A negyedik percben rögvest hazai gólnak örvendhetett a szép számú publikum: Spandler ívelésébe Kiss Milán pöccintett bele, amely ezt követően Alasztics kapujába jutott (1-0). Nem sokkal később meg is duplázhatta volna a házigazda fórját, ám Ton szemfüles passzát nem sikerült gólra váltania.

A vendégek észleltek, az első játékrész feléhez közeledve átvették az irányítást a találkozón. Fridrich ezt követően egy távoli lövéssel próbálkozott: a labda a keresztlécen csattant. Spandler több bravúros hárítást is bemutatott, de Sipos bombájánál már ő sem segíthetett társain (15. perc: 1-1).

Néhány pillanattal később Vas örülhetett: az első lövését kivédte Spandler, de a kipattanó után az exveszprémi játékos már könyörtelenül értékesítette a lehetőséget, amellyel egyúttal a félidei részeredményt is beállította (1-2). 

A fordulás után kiegyenlített játék folyt a pályán. A huszonnyolcadikban Gavrilocs csapott le a labdára: a szerb válogatottnak egy remek egyéni akció végén egyenlítenie is sikerült (2-2). A címvédőnek azonban egy perccel később már válaszolt is Vatamaniuc-Bartha jóvoltából (2-3).

A hazaiakat láthatóan meglepte a gyors találat. Ezt kihasználva egy lefordulást követően Dróth is eredményes volt (32. perc: 2-4). A hajrában a veszprémiek emberelőnyös taktikával próbálkoztak, de a bajnokesélyes alakulat jól állta a sarat és három ponttal távozott (végeredmény: 2-4).

Az 1. FC Veszprém csütörtökön (18.30) a DEAC otthonában javíthat majd.

Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 6. forduló:
1. Futsal Club Veszprém – Haladás VSE 2-4 (1-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Juhász (Czene-Joó, Urgyán)
1. Futsal Club Veszprém: Spandler – Fridrich, Everton, Gavrilovics, Gerencsér.
Csere: Soós (kapus), Molnár R., Dorogi, Bognár, Molnár D., Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Haladás VSE: Alasztics – Kovács M., Luiggi, Henrique, Sipos.
Csere: Gyimesi (kapus), Szalmás, Knizs, Nagy K., Hajmási, Dróth, Vatamaniuc-Bartha, Fehér, Vas.
Vezetőedző: Juanra Calvo.
Gólszerzők: Kiss (4.), Gavrilovics (28.), ill. Sipos (15.), Vass (17.), Vatamaniuc (29.), Dróth (32.)

Így értékelte a látottakat

Fehér Zsolt, a Veszprém vezetőedzője: – A helyzetkihasználásunkkal sajnos nem lehetek elégedett. Egygólos vezetésnél kihagytunk egy ordító lehetőséget, majd ezt követően a kapufát bombáztuk szét. Velünk szemben a Haladás könyörtelenül élt a lehetőségeivel, amely végül megérdemelt győzelmet is jelentett a számára. Nem csüggedünk, holnaptól készülünk a Debrecen elleni rangadónkra!

Juanra Calvo, a Haladás vezetőedzője: – Nagyon szoros mérkőzést játszottunk a Veszprémmel, amely az utolsó percig megnehezítette a dolgunkat. A vendéglátónk már az első lehetőségét azonnal gólra váltotta, amellyel különösen nehéz helyzetbe sodort bennünket. Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen remek játékot produkálva sikerült fordítaniuk. Veszprémben nehéz győzelmet aratni!

Galéria
1. Futsal Club Veszprém – Haladás VSE 2-4 (1-2)
vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: tegnap 22:01
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
tegnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.