Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán Viktor az új miniszterelnök / Elfogadták a kormányprogramot

2010. május 29. 12:00 // Forrás: MTI
Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombaton.

A Ház egy szavazással döntött a programról és a kormányfő megválasztásáról. A képviselők közül 261-en igennel, 107-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt. Igennel csak a Fidesz-KDNP képviselői voksoltak. A kormányfő ezt követően letette esküjét, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt.

Orbán Viktor szerint akik vitatkoztak azzal, hogy áprilisban a szavazófülkékben forradalom zajlott le, azt mondják, demokráciában nem lehetséges olyan forradalom, amely nem a demokrácia megdöntésére irányul. A miniszterelnök-jelölt a kormányprogram parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva szombaton az Országgyűlésben kitért arra, hogy a program vitájában súlyos véleménykülönbségekre derült fény, egyebek közt arról, hogy volt-e forradalom az áprilisi választásokon.

Egy demokráciában lehetséges mély, átható és tartós változás, amely alapjaiban változtatja meg az életet - értékelte Orbán Viktor, hozzátéve: egy demokráciában a forradalom csak alkotmányos lehet.

Orbán Viktor azt kérte a Fidesz és a KDNP parlamenti frakcióitól, hogy a jövő héten indítsák el az új alkotmány elkészítésének munkafolyamatát. Azt mondta: ha megvolt a kétharmados forradom, az alkotmányozó forradalom volt, ezért itt az ideje, hogy megváltoztassák a régi rendszert és módosítsák az alkotmányt.

Orbán Viktor azt mondta: először meg kell egyezni a legfontosabb célokról, azokat lépésről lépésre kell megközelíteni és a parlamentben megvitatni. A miniszterelnök-jelölt a kormányprogramot az abból hiányzó konkrét intézkedések, számok, eszközök miatt ért kritikákra válaszolva szombaton az Országgyűlésben azt mondta: akik azt kérték, hogy konkrétumokról beszéljen, valójában azt javasolták, most folytassák le a következő négy év legfontosabb vitáit.

Mint mondta, ő másként gondolkozik: először egyezzenek meg a legfontosabb célokban, azokat lépésről lépésre közelítsék meg, majd a parlamentben vitassák meg, erre lesz is mód.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.