Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Folytatódik a futsal NB I – a bajnok látogat Veszprémbe

2023. április 21. 6:02
Továbbra is első győzelmére hajt az NB I felsőházi rájátszásában az 1. Futsal Club Veszprém, amely szombaton (19.00) a címvédő, már döntősnek tekinthető Haladást fogadja a Március 15. utcai csarnok publikuma előtt.

Mint arról a hét elején beszámoltunk, a magyar futsalválogatott szétlövés után alulmaradt a belga együttessel szemben a világbajnoki pótselejtező berettyóújfalui visszavágóján, így nem jutott tovább az elitkörbe.

Kapcsolódó cikk
Szétlövés után nem jutottak elitkörbe a magyar
A magyar futsalválogatott szétlövés után alulmaradt a belga csapattal szemben hétfőn a világbajnoki pótselejtező berettyóújfalui visszavágóján, így nem jutott tovább az elitkörbe.

Bár az azóta már leköszönt szövetségi kapitány, Turzó József előzetesen Spandler Mátyás és Tatai József játékára is számított, sérülés miatt mindketten távol maradtak, így ezúttal veszprémiek nélkül szerepelt a nemzeti együttes. A háromhetes válogatott szünetben tehát rendezhette sorait a bakonyi alakulat, ám a hiányzók miatt korántsem volt zökkenőmentes a munka.

Spandler Mátyás még a Berettyóújfalu elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést egy összecsapást követően. Két hétig nem tudott a csapattal edzeni, de a héten már megkezdte a munkát. Reméljük, tudja vállalni a szombati mérkőzést. Tatai József és Boromisza Dániel szintén sérülés miatt hiányzott az edzésekről. Alekszandr Gavrilovics pedig a szerb válogatottnál volt bevetésen

– mondta el Fehér Zsolt a vehir.hu érdeklődésére, aki hozzátette, sokat dolgoztak az elmúlt időszakban, hogy a játék minőségében előre lépjenek.

A hatodik forduló rangadóján a Veszprém a Haladást fogadjaA hatodik forduló rangadóján a Veszprém a Haladást fogadja

A rájátszás második körét az ötödik helyről kezdi a Veszprém, amely egyedüli csapatként nyeretlen még a felsőházban. A mieink a Haladástól és a Berettyóújfalutól kikaptak, a DEAC, az Aramis és a Kecskemét ellen pedig döntetlent játszottak. Szombaton (19.00) folytatódnak a küzdelmek, amikor is az éllovas, gyakorlatilag már döntős Haladás érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba.

Nem lesz könnyű mérkőzés. Azért, mert a szombathelyiek már a döntőben vannak, nem hinném, hogy félvállról vennék a találkozót. Ami bennünket illet, egyértelműen a helyzetkihasználásunkon múlik innentől minden találkozónk. A Hali ellen meg főleg nem engedhetjük meg, hogy a lehetőségeinket rossz arányban értékesítsük. Saját magunk ellenségei vagyunk azzal, hogy gyakran az üres kapuba se tudjuk bepofozni a labdát. Ha ezen javítani tudunk, akkor a Szombathely ellen is lehet keresnivalónk, főleg hazai környezetben. Emellett természetesen a védekezésre is maximálisan koncentrálnunk kell majd

– nyomatékosította szakember, aki idén is szeretne éremért játszani a helyosztókon. Reálisan nézve ez a medál bronzszínű lehet, ha sikerült megkaparintani a harmadik vagy a negyedik helyet a felsőházban. A Haladás (19 pont) és a Berettyóújfalu (15 pont) előnye nehezen behozhatónak tűnik az FCV (6 pont) számára.

Próbáljuk a lehető legjobb formánkat hozni a rájátszásból hátralévő öt mérkőzésen, hogy sikerüljön éremért csatáznunk majd. Emellett továbbra is fontos, hogy a fiataljaink meccsről-meccsre több perc lehetőséget kapjanak, hogy a klub elérje célkitűzését és két-három tehetséget be tudjunk építeni a csapatba.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! 1. Futsal Club Veszprém Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! Az 1. Futsal Club Veszprém a Maglódi TC-vel találkozik a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőjében, melyet május 11-én, szombaton 18.00 órakor a budapesti Koltay Jenő Sportközpontban rendeznek. 2024. április 9. 11:42 Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a DEAC együttese a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői találkozóján. Fehér Zsolt legénysége ezzel visszacsúszott a tabella utolsó helyére és távol került az éremszerzés lehetőségétől. 2024. április 8. 21:17 Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben magyar futsalválogatott Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben A decemberi Eb-selejtezőkre készülő férfi futsalválogatott áprilisban szlovákiai felkészülési tornán vesz részt, amely során három nemzetközi mérkőzésen lép pályára. Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány ezúttal egy veszprémi játékosnak, Lux B. Gábornak szavazott bizalmat. 2024. április 8. 11:17 Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat 1. Futsal Club Veszprém Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat Az 1. FC Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt szerint a DEAC a hétfői (kezdés: 18.30) felsőházi bajnoki esélyese, de tudja, hogy az övéi hazai környezetben mivel kerekedhetnek a rivális fölé. 2024. április 6. 14:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.