Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Önirónia

2010. május 28. 16:36 // Forrás: Tisza Péter
Bozsik Yvette gondolt egyet, tükörbe nézett (persze átvitt értelemben) és ismét fityiszt mutatott a világnak.

 Ez annyira jól sikerült neki, hogy a tánc fesztiváljának második napján látott Újravágva című produkciójának nézői számtalanszor felnevettek az előadás alatt.

A koreográfus első gondolata az volt, hogy újrarendezi azokat a jeleneteket, amelyek kimaradtak a korábbi munkáiból, közben pedig megmondja, mit gondol magáról és azokról az előítéletekről, amelyekkel szembesült az elmúlt években.

Aztán módosított kicsit saját gondolatmenetén, jócskán felnagyította, azaz "eltúlozta" a kiválasztott jeleneteket, és hatalmas adag öniróniával kiválogatta melléjük az őt és társulatát ért negatív kritikákat. Ez utóbbiakat felolvastatta a táncosokkal, akik vették a lapot: hozzáadták egyéniségüket, kiváló humorérzéküket.

A táncosok végig nagyon élvezték az előadást, és ez átragadt a nézőtéren ülőkre is. A visszafogott eleganciájú jelmezeket és díszleteket nagyon jól ellenpontozták a tragikomikus pillanatok, a táncosok groteszk mozdulatsorai és a sziporkázó poénok.

Bozsik Yvette ezzel még nem elégedett meg: kitalálta karikírozott alteregóját, akit egy kivetítőn játszott el nekünk a kissé duci Elek Ferenc színész hatalmas szőke parókában. A nézők dőltek a nevetéstől.

Az előadás vége felé pedig felment a színpadra a társulat valódi kreatív producere, Iványi Marcell, aki kijelentette, hogy a Bozsik Yvette Társulat válságban van, a vezetője elfáradt, meghasonlott és kiöregedett, ezért új vezetőt keresnek.
Egyébként a nézőtéren ülők még úgy is értették a poénokat, hogy bizonyosan nem mindenki volt járatos Bozsik Yvette életművében.
 

Galéria
Bozsik Yvette: Újravágva
vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.