Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megszüntethetik az olajömlést a Mexikói-öbölben

2010. május 28. 3:37 // Forrás: index.hu
Csütörtökön sikerült lelassítani a minden idők legnagyobb amerikai olajkatasztrófáját okozó mélytengeri olajömlést. Fotókkal!

Az első, optimista és hivatalosan meg nem erősített híradások szerint leállították az olajömlést a Mexikó-öbölben. Thad Allen, az amerikai parti őrség parancsnoka csütörtök reggel a New Orleans-i rádiónak még úgy nyialtkozott, hogy a British Petroleum olajtársaság erőfeszítései sikerrel jártak, és a "top kill" elnevezésű eljárással betömték az egy hónappal ezelőtt megsérült mélytengeri olajkút nyílását.


Naplemente Grand Isle-nál

A katasztrófaelhárítást irányító parancsnok ugyanakkor hozzátette: még nem lehet biztosan kijelenteni, hogy sikerült teljesen elfojtani a nyersolaj ömlését az 1500 méteres mélységben levő kútnál. A BP még nem kommentálta a történteket, mondván hogy nem fejezték még be a munkát. A friss hírek arról szólnak, hogy az olaj még mindig ömlik a sérült kútból, bár már jóval kisebb intenzitással.


Olajat égetnek a nyílt tengeren és olajfoltok a Mexikói öbölben Brush Island környékén

A BP olajipari óriáskonszern szakemberei szerda kora délután 2 órakor (budapesti idő szerint este 8 órakor) fogtak hozzá az olajkút megjavításához, illetve a szivárgás eltömítéséhez.

A BP szakemberei egy felszíni hajóból nehéziszapot juttattak le és lövelltek be egy elosztón keresztül a sérült kitörésgátló szerkezet öt bemeneti nyílása közül kettőbe. (Eredendően ennek a szerkezetnek kellett volna lezárnia a kutat az április 20-i platformrobbanáskor, ez azonban nem történt meg, és a berendezést később sem sikerült aktiválni a mélytengeri robotokkal.)


Olajos homokkal töltött zsákokat szállítanak el a BP munkásai egy Elmer Island-i partszakaszról

Ha teljesen sikerül elállítani a szivárgást, akkor a folyamat végén cementtel töltik ki a szerkezetet, végleg eltömítve azt. Ha a nehéziszap nem elegendő, akkor egy újabb eljárással szilárd anyagokat – egyebek között autógumidarabokat és rendkívüli keménységű golflabdákat – juttatnak be a szerkezetbe az olaj áramlásának lelassítására.

Eddig több mint 7 millió gallon (26,5 millió liter) nyersolaj ömlött ki a kútból. Becslések szerint a felszíni olajfolt nagysága 75 ezer négyzetkilométer, és Louisiana több mint 110 kilométeres parti szakaszát érte el a sűrű szennyeződés. A CNN jelentése szerint [1] ez minden idők legnagyobb amerikai olajkatasztrófája, súlyosabb az Exxon Valdez tartályhajó baleseténél is.

A kárelhárításban 1300 vízi jármű vesz részt, a szövetségi hatóságok 140 ezer négyzetkilométernyi vízfelületet zártak le a halászat elől.


Speciális folyadékot permeteznek repülőről a tengerbe, hogy segítsék a vizet szennyező olaj feloldódását

A parti őrség közlése szerint Louisiana állam partjainál, a Breton-szorosból visszarendelték a tisztításban segédkező 125 halászhajót, miután három különböző hajón dolgozó négy munkásnál egészségi gondok jelentkeztek, émelygésre, szédülésre, fej- és mellkasi fájdalmakra panaszkodtak.
Az amerikai közvélemény nagyobb része szerint az Obama-kormány gyenge teljesítményt nyújt a Mexikó-öbölben történt olajkatasztrófa kezelésében, derült ki a USA Today által csütörtökön közölt közvélemény-kutatásból.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.