Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közgyűlés – viták, sértődött hangulat

2010. május 27. 12:11
Terítékre került a Takácskert-ügy, avagy „a süketek párbeszéde”, és új intézményvezetőket választott a testület.

A legutóbbi közgyűlésen szavazták meg a képviselők a Takácskertre vonatkozó területváltoztatási tilalmat, várhatóan, a rendezési terv módosításáig, illetve pontosításáig. Akkor Horváth Gábor városi főépítész indokolta meg a határozat szükségességét azzal, hogy a területen egyelőre bizonytalan, hogy az út- és közműhálózatot teljes mértékben kiépítik-e a lakók.

„Süketek párbeszédének” – minősítette  a helyzetet felháborodottan Szeles András ügyvéd. Szerinte patthelyzet alakult ki, mivel a lakók tudják, hogy elkerülő utat kell építeni, de ennek költségét csak banki hitellel tudják megoldani, a pénzintézet viszont csak akkor ad pénzt, ha a lakók a tulajdonosok.

Horváth Gábor főépítész ismét hangsúlyozta a döntés műszaki indokoltságát, Hartmann Ferenc pedig jelezte, ő korábban már írt levelet a polgármesternek, kérte, hogy a városfejlesztési bizottság tárgyalja újra a témát. Debreczenyi végül kezdeményezte ezt.

Napirendi pont volt több intézményvezetői pályázat: a Bóbita Körzeti Óvoda és a Kossuth Lajos Általános Iskola esetében a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, és az előbbi vezetésével Hegyiné Horváth Éva óvónőt, az iskola vezetésével pedig Cz. Nagyné Bándi Klárát bízta meg. A Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola vezetésével Ebele Ferencnét, a Vetési Albert Gimnáziumnál,  Szarka Lászlót bízták meg.

Baumgartner Lajos megjegyezte, úgy tudja a gimnázium kétszer is gyenge minősítést kapott belső ellenőrzés során, majd az igazgatótól várt választ, miképpen próbálja orvosolni ezt a problémát és mit kíván ennek érdekében tenni?


Baumgartner Lajos

Szarka elismerte, 2007-ben és tavaly is kaptak gyengébb minősítést, de biztos benne, hogy egy újabb ellenőrzés pozitív eredményt fog mutatni. Szalay András SZDSZ-es képviselő, Baumgartner szavaira reagált: reménykedett, hogy képviselőtársa hozzászólása az intézmény szakmai elismeréséről fog szólni, nem pedig méltatlankodásról - mire Debreczenyi szót kérve fogalmazott úgy, hogy ”nem bírja”, ha egyik képviselő a másikat minősíti. Baumgartner visszautasította Szalay „kioktató véleményét”, Szarka válaszára csupán annyit mondott, "majd az élet megmutatja”.


Szalay András

A Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola esetében - a másik pályázó visszamondta indulását – így annak vezetésével Pribelszki Jánost bízták meg. Az iskolát érintve Molnár Ernő megjegyezte, a környékbeliek nehezen viselik a szünetben hangoskodó és „nem megfelelő magatartást tanúsító” diákokat.

A Vetési Albert Gimnázium „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban” c. pályázatát érintő napirendi pontot, Porga Gyula egészítette ki: elmondta fontos ez a 300 millió forintos pályázat, ezért több bizottság is támogatta. Molnár Ernő aggodalmát fejezte ki, miszerint, ez a projekt ”a város költségvetésére lesz hatással”.


Molnár Ernő

Porga Gyula elmondta, nem kizárt, hogy a későbbiek során némi közvetett költség terheli a várost, de ez elenyésző összeg, mire Molnár Ernő közölte, ő nem szavazza meg a határozatot, Katanics pedig jelezte, ”örül”, hogy az Aditus Zrt. ismét szerepet kapott egy újabb városi projektben.

A Miklós utca – Margit-romok támfalomlás vis maior ügyét is tárgyalták, ugyanis a támfal, a zord téli időjárás és a május 4-i heves esőzés következtében beomlott és az útburkolat szétnyílt.

A bazaltkőkockával burkolt utat tartó támfal az országos jelentőségű műemléki védettséget élvező romegyüttes területére omlott, ahol az önkormányzat a „Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében” című kiemelt projekt kivitelezését végezteti. Az utat és a Margit-romokat elválasztó körülbelül 30 méter hosszú támfal teljes egészében felújításra, a Miklós utca pedig az érintett szakaszon helyreállításra szorul. A helyreállítás várható kezdési határideje június 30., és előzetesen becsült költségigénye 55 millió forint. A közgyűlés elfogadta a határozatot.

A napirendi pontokat végül sorban fogadták el a képviselők, véleményezés nem volt, sem javaslat. Elfogadták az Életöröm Idősek Otthona Szociális Ellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. beszámolóját, az önkormányzattal kötött ellátási szerződésben foglaltak megvalósulásáról szóló határozatot, a gyermekvédelmi szakellátás biztosítása érdekében megkötött „Ellátási szerződés” módosítását, továbbá beszámolót az önkormányzat 2009. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről, valamint a gyámhivatal hatósági tevékenységéről, valamint a VKTT Egyesített Szociális Intézmény értéknövelő beruházásának engedélyezéséről szóló határozatot.

Zárt ülésen tárgyalták a Perlaky-díj és Véghely-díj adományozását.

Szausev Xénia
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.