Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közgyűlés: reptér-ügy – kik azok az arabok?

2010. május 27. 11:18
A szenkirályszabadjai reptér szeptemberben készült volna el, de csúszik az időpont. Meg van a szándék az egyeztetésre.

Debreczenyi János szerint, a reptér-ügy mielőbbi megoldása szükséges. Tájékoztatta a testületet, hogy a BAITEK International Investment Group képviseletében eljáró Abdulaziz Al Saigh elnök, május 13-án, szándéknyilatkozatban kereste meg mindkét érintett - a veszprémi és szentkirályszabadjai - önkormányzat polgármesterét, amelyben megfogalmazza, hogy befektetői csoportjuk 80 százalék tulajdonrészt szándékozik vásárolni a BudaWest Zrt-ben, ezzel elkötelezettséget vállal a reptérfejlesztés megvalósítására.

A BAITEK International Investment Group többségi tulajdonszerzése akkor jöhet létre, ha a tárgyaló felek, mind a BudaWest Zrt tulajdonosaival, mind az önkormányzatokkal olyan álláspontra tudnak helyezkedni, amely megfelelő garanciák mellett a repülőtér-fejlesztés megvalósíthatóságára irányuló adás-vételi szerződés módosításához vezet.


Debreczenyi János

Elsőként Hartmann Ferenc szólt a témához, szerinte ”hosszú évekig várt a város egy polgári reptér kialakítása.” Elismerte, hogy a korábbi kormány-előterjesztésből a helyrajzi számok kimaradtak, de a reptér mindannyiunk érdeke, kulcsfontosságú lehet a régió és a város szempontjából. A határozati javaslatot két szóval jellemezte: szükségtelen, de nem felesleges. Szükségtelen, mert egy előzetes tárgyalásról van szó, ezt a polgármester felhatalmazás nélkül is megteheti. Azért nem felesleges, mert legitimációt is adhat a két érintett - a veszprémi és szentkirályszabadjai -  település polgármesterének. Majd arra kérte a képviselőket, hogy támogassák a javaslatot, és a polgármestert, hogy a tárgyalásokat követően mielőbb adjon hírt az ott elhangzottakról. ”Aki nemmel szavaz, a konzerválásra szavaz” – fogalmazott.


Hartmann Ferenc

Iványi András, Szentkirályszabadja polgármestere szerint, a szándéknyilatkozat általánosan fogalmaz, és nagy hiányosságokat tartalmaz. Javasolta, mielőbb össze kellene ülnie az eseti bizottságnak. Baumgartner Lajos a gazdasági bizottság elnöke elmondta, rendkívűli ülésen foglalkozott az üggyel a bizottság, ahol szakmailag értékelték. Azt a határozatot javasolja, hogy a polgármester tárgyaljon Iványival, valamint a létrejött szerződés, két pontjának szakmai kidolgozása történjen meg augusztus 31-ig.


Domokos József

Domokos József független képviselő jelezte, egyedüliként tartózkodott a bizottsági ülésen: Szerinte igenis van jelentősége, ha megnevesítik az arab céget és, arra is kötelezné a polgármestert, hogy tárgyaljon az ügy érdekében. Péterné Rózsa Mária örömét fejezte ki, hogy az ügy úgy alakulna, hogy a térség egy reptérrel gazdagodjon.

Brányi Mária szerint számos pont ad okot aggodalomra. Szorgalmazta, vizsgálják ki, pontosan ki ez az arab befektetői kör, valamint ennek nemzetbiztonsági kockázatát. Sőt, lehetséges, hogy még egy jogi procedúrára is szükséges lehet.


Brányi Mária

Debreczenyi szerint garancia nincs, hogy megveszik-e a részvényeket, de nemzetbiztonsági kockázata van. A határozatot végül 19 igen és 1 tartózkódás mellett elfogadták.

Szausev Xénia
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.