Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi Péter: A kormány egy éve töretlenül a béke mellett áll

2023. április 5. 14:34
Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón számolt be az Országgyűlés által múlt héten elfogadott békepárti nyilatkozat tartalmáról, valamint arról, hányan és melyik politikai oldalról szavazták meg az előterjesztést.

„A kormány álláspontja egyértelmű: legyen béke!” – szögezte le Ovádi Péter a szerdai sajtótájékoztatójának elején, ahol hozzátette: a Fidesz-KDNP kormányzat az ukrán háború kezdete óta változatlanul ezt képviseli.

Ugyanakkor megjegyezte, világpolitikai színtéren egyre kaotikusabb a helyzet, és az látszik, vannak olyan országok, akiknek nem érdeke, hogy befejeződjenek a harcok Ukrajnában. Mindemellett az Európai Unió is olyan eszközökkel próbálja meghátrálásra kényszeríteni Oroszországot, amelyek láthatóan egyáltalán nem működnek, utalt Ovádi a brüsszeli szankciók eredménytelenségére.

„Vészterhes időkben fontos a béke melletti elköteleződés. Ezt a magyar nép a tavaly áprilisi választásokon is kimondta, amikor a békepárti Fidesz-KDNP-nek szavazott bizalmat” – mondta a képviselő, aki ezután rátért a március 31-én az Országgyűlés elé benyújtott javaslatra, ami nyilatkozatban áll ki a béke mellett és ítéli el a háborút.

A nyilatkozatot 130 igen szavazattal 24 nem ellenében elfogadták a képviselők a parlamentben, amely eredmény kapcsán Ovádi elmondta: a nyilatkozat nyolc pontja olyan állításokat tartalmaz, amely elvárható lett volna minden politikai közösségtől, hogy megszavazzák azokat. „A baloldal olyan mélyre jutott, hogy még ezt a békepárti nyilatkozatot sem támogatták, tehát ezek szerint nekik ez nem fontos” – tette hozzá Ovádi Péter a szavazás eredményéhez.

FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁNFORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A szomszédban dúló háború energia- és gazdasági válságot is okoz Európában, emiatt pedig a környékbeli, veszprémi vállalkozások is nehéz helyzetbe kerülnek, amit Ovádi Péter elmondása szerint az általa szervezett gazdasági fórumokon is elmondanak a cégek vezetői. A képviselő ezzel kapcsolatban azt mondta, a nehéz időszak átvészeléséhez nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükség, ez pedig csak a béke útján érhető el.

Ovádi Péter a sajtótájékoztató végén felolvasta az elfogadott békepárti nyilatkozat nyolc pontját, amelyek a következők:

  1. Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.
  2. Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez.
  3. Álláspontunk szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa. Az energetikai szankciók egekbe löktél az energiaárakat, gazdasági károkat és tomboló inflációt okoztak minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit.
  4. Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint a nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.
  5. Magyarország a háború kirobbanása óta történetének a legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hatja végre. Felhívjuk a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését.
  6. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Már eddig is sokan adták az életüket a háborúban, miközben jelenleg is zajlik a sorozás annak érdekében, hogy további kárpátaljai férfiakat vigyenek a frontvonalba.
  7. Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja. Teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében. A 2022. évi áprilisi választások és szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek, ezek alapján megerősítjük fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.
  8. Felszólítjuk a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól  és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik. A háború folytatása, a halált okozó fegyverek szállítása emberek ezreinek életébe kerülhet. Csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni.
Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.