Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyitott az állandó vártörténeti kiállítás a Hősök kapujában

2023. április 2. 12:08
A tárlat elsősorban a veszprémi vár középkori és kora újkori történetére fókuszál.

A Hősök kapuja két szintjén berendezett kiállítás az Árpád-kortól kezdve mutatja be Veszprém történelmét tárgyi emlékeken keresztül, az emeleten pedig a török idők mindennapjaiba pillanthatunk be. Láthatók fegyverek, mellvértek, de egy középkori török pipa is szerepel a kiállított tárgyak között.

Mint korábban megírtuk, kiállítják annak a korabeli kislányruhának a pontos mását, amit még Laczkó Dezső talált meg a Benedek-hegyen. Bár az eredeti lelet nincs közzétehető állapotban, Egervári Márta, a múzeum munkatársának jóvoltából sikerült a pontos mását megalkotni, így ez is gazdagítja majd a kiállítást, ahogy egy makett is, ami a 17. századi várat mutatja meg nagy részletességében.

A Hősök kapuja keddtől szombatig látogatható 9 és 17 óra között.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Idén először Szemrevaló Filmfesztivál Veszprémben is Idén először Szemrevaló Filmfesztivál Veszprémben is A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös filmhetét idén először Veszprémben is megrendezik. Október 12-15. között a Foton ad otthont a különleges rendezvénynek.  ma 12:50 Örömtánccal töltődtek az idősek Örömtánccal töltődtek az idősek A szenior örömtánc az idős emberek szellemi, fizikai és mentális aktivitásainak legelterjedtebb formája. A Táncolj még Országos Szenior Örömtánc Találkozó nemcsak az időseket töltötte fel vasárnap délelőtt a Március 15. u. sportcsarnokban. tegnap 15:05 Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. 2023. október 1. 12:43 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. 2023. szeptember 30. 21:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.