Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

SEHA-liga: a Veszprém U21-es csapata áll ki a negyeddöntőre

2023. március 29. 18:54
A veszprémi kézilabdaklub szerda délután hivatalos oldalán közölte, hogy az U21-es csapatával áll ki a szerb Partizan Beograd elleni negyeddöntőre.

A klub vezetősége azt a döntést hozta, hogy az U21-es alakulat áll ki a SEHA-liga negyeddöntőjében. A fiatalok teljes mértékben megérdemlik ezt a lehetőséget, hiszen 2022 novembere óta veretlenek és az előző fordulóban az Ajka ellen zsinórban tizedik győzelmüket aratták. A kiemelkedő szériának köszönhetően jelenleg a harmadik helyen állnak, mindössze két ponttal lemaradva a listavezető Egertől. A felnőttekre mind a két SEHA-liga negyeddöntős héten fontos mérkőzések várnak, előbb a Magyar Kupában mérettetik meg magukat, majd Szegedre utaznak bajnoki meccsre

– olvasható a címvédő Telekom Veszprém hivatalos közleményében.

Nagy lehetőség előtt állnak a veszprémi fiatalok (archív fotó)Nagy lehetőség előtt állnak a veszprémi fiatalok (archív fotó)

A veszprémi utánpótláscsapat (BFKA Veszprém) huszonkét forduló után az NB I/B harmadik helyén áll.

A SEHA-liga idegenbeli negyeddöntőjét április 5-én, a hazai visszavágót egy héttel később rendezik.

SEHA-liga negyeddöntő mérkőzések:

Április 5., szerda, 18.05: Partizan–Telekom Veszprém
Április 12., szerda, 18.05: Telekom Veszprém–Partizan

vehir.hu
Szalai Csaba
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 19:37
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 3 3 0 0 100 75 25 6
2. GOG 3 3 0 0 104 92 12 6
3. Telekom Veszprém 3 2 0 1 96 95 1 4
4. Porto 3 2 0 1 84 90 -6 4
5. Magdeburg 3 1 0 2 87 88 -1 2
6. Plock 2 0 0 2 49 54 -5 0
7. Montpellier 2 0 0 2 56 63 -7 0
8. Celje 3 0 0 3 88 107 -19 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 28. 22:53
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. BFKA-Veszprém U21 5 4 1 0 146 120 26 9
2. Győri ETO- UNI FKC KFT 5 4 1 0 145 119 26 9
3. OTP Bank-Pick Szeged U21 5 3 1 1 166 157 9 7
4. Optimum Solar - Békési FKC 5 3 1 1 156 147 9 7
5. Mezőkövesdi KKFT 5 2 2 1 162 138 24 6
6. Budai Farkasok-Rév 5 3 0 2 140 134 6 6
7. Szigetszentmiklósi KSK 5 3 0 2 150 147 3 6
8. Vecsési KKFT 5 3 0 2 136 138 -2 6
9. DEAC 5 2 1 2 141 136 5 5
10. KK Ajka KFT 5 2 0 3 132 122 10 4
11. Ceglédi KK 5 2 0 3 142 146 -4 4
12. Rákosmente 5 2 0 3 127 150 -23 4
13. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 5 1 1 3 134 155 -21 3
14. Kecskemét 5 1 0 4 138 149 -11 2
15. Tatai AC 5 1 0 4 147 162 -15 2
16. ÓAM-Ózdi KC 5 0 0 5 119 161 -42 0
Utolsó módosítás: tegnap 21:25
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Ózd
Vendég
BFKA Veszprém U21
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Ózd
Eredmény
26-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
Hazai
BFKA Veszprém
Vendég
Győri ETO
Időpont
2023. szeptember 9. 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
24-24
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
Hazai
Vecsés
Vendég
BFKA Veszprém
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Üllő, Városi Sportcsarnok
Eredmény
22-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
BFKA Veszprém
Vendég
SZKSK
Időpont
2023. május 20. 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
27-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
BFKA Füred
Vendég
BFKA Veszprém
Időpont
2023. május 17. 18:00
Helyszín
Balaonfüred, Eötvös Sportcsarnok
Eredmény
28-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
BFKA Veszprém
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok
Eredmény
31-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
BFKA Veszprém
Vendég
Békés
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM csarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
Eger
Vendég
BFKA Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
32-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
BFKA Veszprém
Vendég
Szeged U21
Időpont
2023. április 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
Hazai
PLER-Bp.
Vendég
BFKA Veszprém
Időpont
2023. április 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Sportkastély
Eredmény
24-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA Veszprém U21
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. szeptember 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Ajka
Vendég
BFKA Veszprém U21
Időpont
2023. szeptember 23. 16:00
Helyszín
Ajka
Eredmény
23-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged U21
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Tatai AC
Időpont
2023. október 14. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.