Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Zenét az éveknek!”

2010. május 26. 13:34
Lelkes amatőr zenészekkel, főzőversennyel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket a Külsővati Zenei Találkozóra június 5-én.

A zenei találkozó szervezői sajtótájékoztatót tartottak a fesztivál bemutatása kapcsán május 26-án Veszprémben. Dr. Surányi Zsolt, szervező és a Főnix zenekar tagja köszöntötte a jelenlevőket, majd röviden ismertette a programokat.

Tavaly vetődött fel ennek a fesztiválnak a gondolata. Szeretnénk kimozdítani a lakosságot, összehozni az embereket. Kulturális szempontból sem másodlagos ez a zenés rendezvény. – számolt be róla Lengyel László Külsővat polgármestere.

Szalai József, a helyi Idősek Otthonának igazgatója az intézménnyel aktívan részt vesz a szervezésben. Hangsúlyozta, hogy ma már mennyire fontosak az ilyen élőzenei fellépések, hiszen a valódi rockot, már felváltotta az elektronikus zene. A Késői Dalömléssel erre is fel szerették volna hívni a figyelmet.

Dr. Gergely Sándor a szervezőbizottság tagja maga is a Főnix zenekarban játszik. Fontosnak tartja, hogy olyan együttesek vesznek részt a fesztiválon, akiknek átlagéletkora 40-50 év. Újra összeálltak a régi zenekarok, hogy visszafiatalodjanak. Mindenki a legjobbat hozza ki magából, s ezt profi hangosítástechnikával segítik a szervezők.

„Zenét az éveknek!” – mondja Külsővat és a Késői Dalömlés Zenei Találkozó életre hívásával tesz is érte. A találkozón az 50-es, 60-as és 70-es évek slágereit és hangulatát idézik meg. Anyagi lehetőségeik behatároltak, az önkormányzati támogatásból, valamint a zekekarok regisztrációjából finanszírozzák az összejövetelt. Hagyományteremtő szándékkal 2010. június 5-én, Külsővaton hat zenekar, egyenként 45 perces műsorral emlékszik a hőskorra.
 

Janni Anikó
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.