2023. június 6.
//
Norbert névnap

Veszprémi játékost igazolt a Tatabánya

Eklemovics Márkó 2023 nyarától a Mol Tatabánya KC csapatában folytatja pályafutását – adta hírül a klub csütörtökön a hivatalos weboldalán.

A tatabányaiak közleményében hangsúlyozva szerepel, hogy a veszprémi nevelésű, tizenöt éves irányító korosztálya egyik legnagyobb tehetségének számít: jelenlegi egyesületében, a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémián már az U20-as csapatban szerepel, és az U16-os magyar serdülőválogatottnak is fontos tagja.

Márkó 2022 októberében, nem sokkal tizenötödik születésnapja után első felnőtt mérkőzését is lejátszotta a BFKA Veszprém színeiben a Magyar Kupában, amikor is a Budakalász ellen hat gólig jutott a mezőny legeredményesebb játékosaként.

Eklemovics Márkó Tatabányán folytatja - fotó: tatabanyahandball.comEklemovics Márkó Tatabányán folytatja - fotó: tatabanyahandball.com

Eklemovics Márkó teljesítményét két évig folyamatosan figyelte szakmai stábunk és ennek eredményeként kötöttünk szerződést. Ennek értelmében nyártól már a felnőtt keretünk játékosaként folytathatja lendületes fejlődését és reményeink szerint hozzájárul majd jövőbeli sikereinkhez

– olvasható a tatabanyahandball.com-on.

Új igazolásunk neve jól csenghet a kézilabda szurkolók fülében, hiszen édesapja, Eklemovics Nikola korábban a magyar válogatott meghatározó játékosa volt, míg az MKB Veszprém KC irányítójaként többek között KEK-győzelemhez segítette a bakonyiakat

 – zárul a közlemény.

Simon Dani
Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. QHB-Eger 29 24 3 2 868 715 153 51
2. PLER-Budapest 30 22 4 4 915 753 162 48
3. Agrofeed ETO UNI Győr 30 21 3 6 908 796 112 45
4. BFKA-Veszprém 30 20 2 8 849 769 80 42
5. Optimum Solar - Békési FKC 30 17 5 8 870 844 26 39
6. DEAC 30 13 5 12 820 829 -9 31
7. Vecsés SE 30 12 5 13 853 863 -10 29
8. Tatai AC 30 13 3 14 771 814 -43 29
9. Szigetszentmiklósi KSK 30 10 6 14 883 903 -20 26
10. Kecskeméti TE - Piroska szörp 30 11 3 16 904 932 -28 25
11. OTP Bank - PICK Szeged U21 29 11 1 17 824 848 -24 23
12. ÓAM-Ózdi KC 30 9 4 17 837 899 -62 22
13. KK Ajka 30 8 3 19 836 900 -64 19
14. Csépe Salgótarjáni SKC 30 6 5 19 831 895 -64 17
15. Százhalombattai KE 30 7 3 20 804 902 -98 17
16. BFKA-Balatonfüred 30 7 1 22 812 923 -111 15
Utolsó módosítás: 2023. május 20. 21:53
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023 29. 2023. május 20. 16:00 Veszprém Aréna BFKA Veszprém SZKSK 27-27
kézilabda Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023 30. 2023. május 17. 18:00 Balaonfüred, Eötvös Sportcsarnok BFKA Füred BFKA Veszprém 28-35
kézilabda Férfi kézilabda NB I/B, 2022/2023 28. 2023. május 13. 18:00 Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok DEAC BFKA Veszprém 31-28
előző események betöltése

További cikkek

A Veszprémnek sikerült meglepnie a Szegedet
A Veszprémnek sikerült meglepnie a Szegedet
A Veszprémnek sikerült meglepnie a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ennek köszönhető, hogy hétfőn 34-27-re nyert, és 1-1-re alakította az állást az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban.
Két diadal egy időben
Két diadal egy időben
Dúskálhattak az izgalmakban a veszprémi sportbarátok. Vasárnap az NB III-as bajnok Practical VLS az osztályozó visszavágóját játszotta a másodosztályba jutásért. Hétfőn este pedig egy időben lépett pályára az 1.FCV a futsal NB I bronzérméért a Március 15. utcai csarnokban, ugyanakkor nem messze onnan, a telt házas Veszprém Arénában a Telekom a Szegeddel csapott össze a férfi kézilabda magyar bajnoki döntő második felvonásában.
Fordulat a mutatott játékban, egyenlítés a párharcban!
Fordulat a mutatott játékban, egyenlítés a párharcban!
Egyenlített a férfi kézilabda NB I döntőjében a Telekom Veszprém, miután a hétfői második összecsapáson kiváló teljesítményt nyújtva 34-27-re legyőzte a címvédő OTP Bank-Pick Szegedet. A bajnoki cím sorsa pénteken dől majd el a csongrádi megyeszékhelyen.
Elhunyt Németh Gábor, a veszprémi kézilabda legendás alakja
Elhunyt Németh Gábor, a veszprémi kézilabda legendás alakja
Életének 76. évében, súlyos betegség után örökre megpihent Németh Gábor, az egykori Bakony Vegyész TC és a Veszprém Beton KC női kézilabdacsapatainak vezetőedzője.
BL-ezüstérmes a Ferencváros
BL-ezüstérmes a Ferencváros
A Ferencváros 28-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében, a budapesti négyes döntő utolsó mérkőzésén.