2023. június 8.
//
Medárd névnap

„Mester, milyen demokrácia ez?”

A Nenadics-ügy kapcsán jutott eszembe egy több mint három évtizedes veszprémi kézilabda-történet.

A rendszerváltás egyik jele volt, hogy külföldiekkel erősíthette meg Hajnal Csaba klubigazgató az akkor VÁÉV Bramac SE néven játszó csapatot. A nemrég elhunyt Jurij Zsitnyikov a beálló, Igor Zubjuk a balszélső posztra érkezett a CSZKA Moszkva gárdájától. Még nagyobb szenzáció volt a vezetőedző, Valerij Melnyik szerződtetése, hiszen a kiváló szakember Bajnokcsapatok Európa Kupáját és Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert a CSZKA-val. Melnyik Veszprémben is katonás fegyelmet tartott, parancsára a játékos legfeljebb azt válaszolhatta, hogy: „Igenis, értettem!”

A nyári felkészülés során Németországban túrázott a VÁÉV. Edzés, meccs, utazás volt a rendszeres napi program, ami igencsak igénybe vette a játékosokat, akik úgy gondolták, hogy a nagy hajtás közepette jár nekik egy kis kényeztetés. Persze, az edzői szigor ismeretében a dörzsöltebbek nem mertek előhozakodni a javaslattal, ezért rábeszélték az akkor fiatal Kalocsay Attilát, hogy járjon el a csapat érdekében. Amikor az őket szállító autóbusz két német város között az autópályán falta a kilométereket, a kiváló kezű jobbszélső előre ment az első ülésen ülő vezetőkhöz, s a tolmácsként és edzőként dolgozó Zsupanyin Istvánhoz fordult: „Pista, kérdezd meg a mestert, hogy megihatunk-e egy sört.” „Dehogy kérdezem, tudod, hogy nem lehet” – jött a válasz. A Kacsa becenévre hallgató játékos csak erősködött: „De te csak kérdezd meg!”

 Fehér felsőben Valerij Melnyik, mellette a bajuszos Jurij Zsitnyikov Fehér felsőben Valerij Melnyik, mellette a bajuszos Jurij Zsitnyikov

Érzékelve a problémát, Melnyik megkérdezte segítőjét: „Mit akar a srác?” Mi mást tehetett volna, Zsupanyin lefordította, hogy szeretnének meginni egy sört, amire a vezetőedző határozott nemmel válaszolt. „De mi megszavaztuk!” - erősködött Kacsa. „Ki az a mi?” - vonta fel szemöldökét Melnyik. „A csapat” – jött a válasz. „Az engem nem érdekel” – felelte a tréner. „Mester milyen demokrácia ez?” - kérdezte erre Kacsa. (Ne feledjük, a rendszerváltás idején játszódik a sztori.) Melnyik nem késlekedett a válasszal: „Itt nincs demokrácia! Itt diktatúra van! Azt csináljátok, amit mondok! Megértetted?”

Így aztán Kacsa dolgavégezetlenül visszaballagott társaihoz, akik kuncogva figyelték a jelenetet. Gyanítom, a sört később mégiscsak megitták, persze a vezetőedző tudta nélkül.

Darcsi István
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 3. holnap 20:30 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged 34-27
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. 2023. június 2. 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém 31-25
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
előző események betöltése

További cikkek

Búfelejtés a Görbetökben, avagy keserédes veszprémi futballjubileum
Búfelejtés a Görbetökben, avagy keserédes veszprémi futballjubileum
Napra pontosan 35 éve – 1988. június 8-án – lett NB I-es a királynék városának labdarúgócsapata, amely akkor Veszprémi Sportegyesület néven szerepelt a sportág hazai második vonalában.
Két diadal egy időben
Két diadal egy időben
Dúskálhattak az izgalmakban a veszprémi sportbarátok. Vasárnap az NB III-as bajnok Practical VLS az osztályozó visszavágóját játszotta a másodosztályba jutásért. Hétfőn este pedig egy időben lépett pályára az 1.FCV a futsal NB I bronzérméért a Március 15. utcai csarnokban, ugyanakkor nem messze onnan, a telt házas Veszprém Arénában a Telekom a Szegeddel csapott össze a férfi kézilabda magyar bajnoki döntő második felvonásában.
Miben kell változni?
Miben kell változni?
Nehéz helyzetbe navigálta magát a Telekom Veszprém, melynek idei fő célja a férfi kézilabda magyar bajnoki cím visszaszerzése volt az ősi rivális OTP Bank-Pick Szeged ellen.
Ki lesz idén a piacvezető?
Ki lesz idén a piacvezető?
Közeleg a bajnoki döntő a férfi kézilabda NB I-ben, ezúttal a hazai trónért csap össze a Veszprém és a Szeged – Darcsi István jegyzete,
Aranykönyvbe illő diadal
Aranykönyvbe illő diadal
Két bronzérem után aranyat nyert a Practical VLS a labdarúgó NB III nyugati csoportjában. A veszprémi futball 1912 óta íródó történetében akadtak ennél nagyobb sikerek is – mások mellett öt évnyi élvonalbeli szereplés 1988-tól 1993-ig –, ám a jelenlegi mostoha körülmények között elért diadal mindenképpen a veszprémi labdarúgás aranykönyvébe illik.