Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gyerekek korai fejlesztését támogatták

2023. március 4. 11:02
A Gyermekeinkért’91 Alapítvány szükséges eszközök beszerzésével támogatja a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai munkáját. Az adományokat pénteken adták át a Veszprémi Tankerület irodájában.

A Gyermekeinkért’91 Alapítvány matracokkal és diagnosztikai eszközökkel támogatta a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat korai fejlesztő szolgáltatását. 

Fekete János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az 1991-ben alapított szervezet elsősorban gyermekek egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését támogatja. Kezdetben kórházaknak jutattak adományokat, de úgy látták, hogy ezek a jól látható intézmények több támogatást is vonzanak, míg például a védőnői szakszolgálatok iránt kisebb az ilyen jellegű érdeklődés. Az elnök hangsúlyozta: az alapítvány legnagyobb bevételét az adó 1 százalékának felajánlása jelenti, és minden hozzájuk beérkező forintot – az adófelajánlásokat és a közvetlen támogatást is – adományokra fordítanak.

Szedlák Bernadett, a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója elmondta, hogy szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott a korai fejlesztés, pályázati források is rendelkezésre álltak. Egy jogszabály-változás következtében minden járásban biztosítaniuk kell a korai fejlesztést elindító vizsgálatot, ami eddig csak a megyeszékhelyen volt elérhető. Az alapítványtól ezért elsősorban olyan Seed diagnosztikai eszközt kértek, amivel már néhány hónapos kortól diagnosztizálható, hogy a gyermek milyen eltérést mutat a normál fejlődéstől.

Az adománynak köszönhetően ezek az eszközök minden járási kirendeltséghez eljutottak. Szedlák Bernadett elmagyarázta, hogy a diagnosztikát követően a szakemberek a család aktív bevonásával kezdik meg a gyerekek fejlesztésést, a szülőknek, nagyszülőknek is megtanítják azokat a feladatokat, amikkel otthon, a mindennapokba beépítve is segíthetik a fejlődést.  A mostani adománynak emellett részei olyan matracok is, amelyekre a még nem ültethető kisgyerekeket higiénikus és biztonságos körülmények között fektethetik le a vizsgálat és a foglalkozások idejére. 

Az alapítvány munkáját Szauer István, a Veszprémi Tankerület vezetője is megköszönte.
 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.