Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tekvandó ob a Veszprém Arénában

2023. február 28. 15:45
A Veszprémi Taekwon-do SE március 11-én, szombaton a Veszprém Arénában rendezi meg a sportág legrangosabb hazai eseményét, az országos bajnokságot, amelynek a válogatott kvalifikáció is külön presztízst ad.

A március 11-ei országos bajnokságot serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban, öt kategóriában – formagyakorlat, szabad küzdelem, erőtörés, speciáltechnikai törés és tradicionális küzdelem – rendezik meg a Veszprém Arénában.

Már reggel kilenctől érdemes lesz kilátogatni a Veszprém Arénába, ekkor kezdődnek ugyanis a küzdelmek. A szervezők mindent megtesznek, hogy a laikusok számára is izgalmas és „fogyasztható” műsorral rukkoljanak elő. Délután 16.30-tól nagyszabású gálával koronázzák meg a napot, amely ünnepélyes díjátadóval, valamint az egykori veszprémi világbajnokok, Rajkai Andrea, Papirovnyik Mónika, Mucsy Petra, Kosztyu Veronika és Vajky László köszöntésével kezdődik. Ugyancsak ekkor rendezik a legnagyobb izgalmat tartogató számok döntőit.

Rangos esemény érkezik a Veszprém Arénába - Fotó: Érseki Norbert (archív)Rangos esemény érkezik a Veszprém Arénába - Fotó: Érseki Norbert (archív)

Mint azt a szervezők kiemelték, országos bajnokság megrendezésével nemcsak a fiatal versenyzőik kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, de jó pár ismertebb, rutinos tekvandós is megfordul majd a páston. Városunk Európa-bajnok kiválóságai, Bécsi Nikolett, Mucsy Petra és Kosztyu Veronika is megméretteti magát. Ami pedig az új generációt illeti, a Veszprémi Taekwon-do SE színeiben Bándi Dorka arra készül, hogy megvédje magyar bajnoki címét.

Az esemény látogatása ingyenes.

Veszprémben dr. Somlai János 1979-ben alapította az első tekvandó klubot, aki világ- és Európa-bajnokok sorát nevelte ki, és tartott össze évtizedeken át egy nagyon erős közösséget. Az egyesület ma is aktív és élettel teli közösség, a változó igények alapján több kisebb csoportban, korra és övfokozatra osztva működik. Kerekes Balázs V. danos vezetőedző, valamint Meilinger László, Szalai Renáta és Szarapka István mesterektől manapság a legkisebbektől a legnagyobbakig, kezdőktől a haladókig nagy számban tanulják a sportág fortélyait a vármegyeszékhelyen.

vehir.hu
további cikkek
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez küzdősportok A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése szombaton úgy döntött, hogy csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez, a World Boxinghoz (WB). 2025. február 8. 22:25 A birkózó Ligeti Dániel is csatlakozott a KIMBA edzői stábjához küzdősportok A birkózó Ligeti Dániel is csatlakozott a KIMBA edzői stábjához A többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel visszavonulása után csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású edzői stábjához. 2025. február 7. 17:05 Tizennyolc veszprémi érem az évadnyitó nemzetközi szumóversenyen küzdősportok Tizennyolc veszprémi érem az évadnyitó nemzetközi szumóversenyen Több korosztályban is kiemelkedően szerepeltek a Centrum Sport Egyesület szumósai az Érd Kupán. 2025. január 27. 12:01 Ligeti Dániel vezetésével álltak munkába a VESC birkózói VESC Ligeti Dániel vezetésével álltak munkába a VESC birkózói Mozgalmasan indul az új esztendő a Veszprémi Egyetemi Sport Clubnál, hiszen már az év első napjaiban tovább nőtt az egyesület szakosztályainak száma. A birkózók már munkába is álltak a küzdősport centrumban a három olimpián is szereplő, kétszer „Az év magyar birkózójának” is megválasztott Ligeti Dániel vezetésével. 2025. január 23. 14:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.