2023. június 9.
//
Félix névnap

Veszprém–Kecskemét párharc a negyeddöntőben

2023. február 28. 12:46
Akárcsak tavaly, az idei kiírásban is a ScoreGoal Kecskemét csapatával mérkőzik meg az 1. Futsal Club Veszprém a Magyar Kupa négyes döntőjébe való bejutásért.

A szövetség elöljárói kedden kisorsolták a futsal Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait. Hét élvonalbeli csapat mellett egy másodosztályban szereplő alakulat is versenyben van a címért.

A sors úgy rendelkezett, hogy a veszprémiek a jó erőt képviselő Kecskeméttel találkoznak, amelyet a tavalyi kiírás negyeddöntőjében sikerült felülmúlniuk.

Kemény mérkőzés vár a veszprémiekre (archív fénykép)Kemény mérkőzés vár a veszprémiekre (archív fénykép)

Az első mérkőzésre március 29-én, szerdán 18.30-kor kerül sor a Március 15. utcai sportcsarnokban. Míg a visszavágóra egy héttel később Kecskeméten rendezik.

A negyeddöntők két mérkőzésen dőlnek el, az új szabályok értelmében nem számítanak az idegenben rúgott gólok. A négyes döntőnek május 6-7. között a debreceni Főnix Aréna biztosít otthont.

A negyeddöntők párosítása:

  • MVFC Berettyóújfalu–Tiszaföldvári SE
  • 1. FC Veszprém–SG Kecskemét Futsal
  • Aramis SE–Haladás VSE
  • Magyar Futsal Akadémia–Rubeola FC
vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-1
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. 2023. június 2. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 2-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. 2023. május 29. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
előző események betöltése

További cikkek

Két diadal egy időben
Két diadal egy időben
Dúskálhattak az izgalmakban a veszprémi sportbarátok. Vasárnap az NB III-as bajnok Practical VLS az osztályozó visszavágóját játszotta a másodosztályba jutásért. Hétfőn este pedig egy időben lépett pályára az 1.FCV a futsal NB I bronzérméért a Március 15. utcai csarnokban, ugyanakkor nem messze onnan, a telt házas Veszprém Arénában a Telekom a Szegeddel csapott össze a férfi kézilabda magyar bajnoki döntő második felvonásában.
Bronzérmes az 1. FC Veszprém!
Bronzérmes az 1. FC Veszprém!
A házigazda 1. FC Veszprém 4-1-re nyert az SG Kecskemét ellen a futsal NB I bronzdöntőjének negyedik, hétfő esti felvonásán, így összesítésben 3-1-re diadalmaskodott a párharcban, azaz megszerezte története harmadik bronzérmét.
Pontot tehet a párharc végére a Veszprém
Pontot tehet a párharc végére a Veszprém
Amennyiben sorozatban harmadszor, hétfőn (kezdés: 18.30) a Március 15. utcai sportcsarnokban is nyerni tud a Kecskemét ellen, megszerzi az NB I bronzérmét az 1. Futsal Club Veszprém.
Spandler vezetésével fordított a Veszprém a bronzpárharcban!
Spandler vezetésével fordított a Veszprém a bronzpárharcban!
Az 1. FC Veszprém hosszabbítás után 3-2-re nyert a SG Kecskemét otthonában a futsal NB I bronzérméért vívott párharc péntek esti, harmadik mérkőzésén. Fehér Zsolt együttese hétfőn (18.30), hazai környezetben akár pontot is tehet a küzdelem végére.
Futsal NB I: megvédte címét a Haladás
Futsal NB I: megvédte címét a Haladás
A Haladás VSE megvédte címét a férfi futsal NB I-ben, mivel házigazdaként 7-1-re legyőzte a Berettyóújfalut a döntő harmadik mérkőzésén, csütörtök este.