2023. május 29.
//
Magdolna névnap

A vb-selejtezős elitkörért játszik a futsalválogatott

A magyar férfi futsalválogatott – a veszprémi Spandler Mátyással és Fridrich Dáviddal a soraiban – március 2-án Izraelben lép pályára, március 7-én pedig a horvátokat fogadja világbajnoki selejtezőn a debreceni Főnix Arénában.

Turzó József együttese csoportja második helyéért küzd két márciusi vb-selejtezőjén, az Izrael elleni idegenbeli összecsapáson, majd öt nappal később a horvátok ellen a debreceni Főnix Arénában. Ez lesz a csoportkör két utolsó mérkőzése, a horvátok már bebiztosították az első helyüket és az elitkörbe való továbbjutást. A cél tehát a második hely megszerzése – a 12 csoportmásodikból a négy legjobb egyenesen az elitkörbe jut, míg nyolc második helyezett pótselejtezőn küzd meg a maradék négy elitkörös helyért – emlékeztet az mlsz.hu.

Az izraeliekkel tavaly ősszel 2-2-es döntetlent játszottunk Szombathelyen, ha idegenben legyőznénk őket, akkor máris bebiztosítanánk a második helyet, de már egy döntetlen esetén is szinte biztossá válna a pótselejtező. Amennyiben viszont mindkét hátralévő találkozón megszerezné a három pontot a magyar válogatott, jó esélyünk lenne arra, hogy pótselejtező nélkül jussunk be a vb-selejtező sorozat elitkörébe.

Az izraeliek sokat fejlődtek az utóbbi időszakban, honosított játékosokkal erősítették meg a keretüket, külföldi bajnokságokban is szerepelnek futsalosaik. Az előző Eb-selejtező sorozatban Budapesten nyerni tudtak, a visszavágón viszont a magyar válogatott győzött. A cél ezúttal is a három pont megszerzése Petah Tikvában, ami az előző három egymás elleni találkozó alapján egész biztosan nem lesz egyszerű feladat.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Az izraeli meccs után a válogatott egyből Debrecenbe utazik, ahol március 7-én, 19.15-kor lép pályára a horvátok ellen a Főnix Arénában.

A mieink tornagyőzelemmel hangoltak a tétmérkőzésekre, januárban egy ötcsapatos tornát nyert meg Horvátországban Turzó József együttese. A keret a viadalon résztvevő játékosokra épül, viszont visszatért a csapatba a sérüléséből felépült Dróth Zoltán és Pál Patrik is.

Továbbra is van néhány hiányzónk, de ezzel együtt is közel optimális a keretünk, bízom benne, hogy a most rendelkezésre álló játékosokra mindkét mérkőzésen számíthatunk majd. Az őszi selejtezők óta két nemzetközi tornán vettünk részt, ezeket arra használtuk fel, hogy a keret kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosai megszerezzék a szükséges nemzetközi rutint. Fizikálisan jobb állapotban vannak a kerettagok, mint a bajnokság elején lejátszott vb-slejtezőkön, és úgy érzem, mentálisan is erősebb lett azóta a csapatunk. Céltudatos játékra lesz szükség Izraelben, ami nem azt jelenti, hogy döntetlenre játszunk majd, hanem azt, hogy fegyelmezetten, taktikusan kell futsaloznunk, és kevés gólon tartani az ellenfelet, mert ez nagyban növelné a győzelmi esélyeket

– mondta az mlsz.hu-nak Turzó József.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:
Krajcsi Bence (DEAC)
Alasztics Marcell (Haladás)
Spandler Mátyás (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Szabolcs (Aramis)
Vas Ádám (Haladás)
Pál Patrik (Kecskemét)
Bencsik Roland (Kecskemét)
Fridrich Dávid (Veszprém)
Fekete Márk (Aramis)
Bíró Attila (Kecskemét)
Hajmási Milán (Haladás)
Dróth Zoltán (Haladás)
Dávid Richárd (Kecskemét)
Fekete Olivér (Aramis)

Az 1. Futsal Club veszprém tájékoztatása szerint a sérülés után visszatérő csapatkapitány, Tatai József neve is szerepel a tartalékjátékosok között.

vehir.hu
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. 2023. június 2. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. ma 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 9. 2023. május 15. 18:30 Kecskemét Kecskemét 1. FC Veszprém 3-6
előző események betöltése

További cikkek

Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.
Remek játék, győzelem a rájátszásban!
Remek játék, győzelem a rájátszásban!
Először nyert a futsal NB I felsőházi rájátszásában a Veszprém, amely nagy motivációval, jó helyzetkihasználással és szervezett védekezéssel rukkolt elő hétfő este a Kecskemét vendégeként.