2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Egyetlen gól döntött – vereséggel kezdte a rájátszást az FCV

2023. február 23. 20:38
A címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás Dróth Zoltán bombagóljával 1-0-ra legyőzte a Veszprémet a felsőházi rájátszás első fordulójának csütörtöki rangadóján.

Rögtön a legerősebb rivális, a címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás vendégeként kezdte meg a felsőházi rájátszás küzdelmei a Veszprém NB I-es futsalcsapata. A vasiak számítottak a csütörtök esti találkozó esélyeseinek, a Kártik Zsombort és Everton Felipét sérülés miatt nélkülöző bakonyiaknak nagy bravúrra volt szükségük az idegenbeli pontszerzéshez.

Mindössze fél perc kellett az első hazai lehetőséghez: Arnon passzára Nagy Kevin érkezett remek ütemben, de Spandlerben elakadt a lövés. Az 5. percben Hajmási passzát követően az exveszprémi Rutai tüzelhetett, aki az oldalhálót találta el.

Fehér Zsolt kitűnően megszervezte csapata védekezését, alaposan feladva ezzel a leckét a szombathelyieknek. S nagyszerűen állta a sarat Spandler is, aki előbb Hajmási, majd Rutai löketét hatástalanította.

Héttel a szünet előtt jegyezhettük fel az első bakonyi lehetőségeket. Előbb Sapndler tűzte rá a félpályáról, aztán Boromisza tüzelt éles szögből, a végállomás mindkétszer Alasztics volt.

Nagyot küzdött, de kikapott az FCV (archív fotó)Nagyot küzdött, de kikapott az FCV (archív fotó)

A legnagyobb helyzet Dróth nevéhez fűződik, a válogatott center ugyanis ziccerben a kapufát találta el a 15. minutumban. A hajrában mindkét szakvezető időt kért, de a hálók érintetlenek maradtak.

Hazai lehetőségekkel indult a második felvonás, előbb Arnon, aztán Vas lökete kerülte el a kaput. A Haladás rohamozott, az 1. FCV hősiesen védekezett. A 25. percben aztán megszerezte a vezetést a vendéglátó: Dróth tizenhárom méterről hatalmas bombát „ragasztott” a rövid felsőbe (1-0).

A gól után rögtön megélénkült az összecsapás, immáron a veszprémiek is nagyobb hangsúlyt fektettek a támadásokra. Az átütő erő azonban hiányzott a mieinknél, így őrizte előnyét a bajnok.

A 32. percben Rutai súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, a válogatott kiválóság társai karjaiban hagyta el a játékteret.

A Veszprém mindent elkövetett az egyenlítésért, Kiss Milán fejjel és lábbal is veszélyeztetett, ám egyik alkalommal sem tudott túljárni Alasztics eszén. Másfél perccel a vége lőtt Spandler hozta játékba Bognárt, aki előtt hatalmas lehetőség adódott, de a Haladás védője tisztázni tudott a gólvonalról.

Az állás már nem változott, a Fehér-csapat pont nélkül távozott a vasi megyeszékhelyről.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Haladás VSE–1. Futsal Club Veszprém 1-0 (0-0)
Szombathely, vezette: Wittner (Kubicsek, Imrő)
Haladás: Alasztics – Nagy K., Dróth, Arnon, Vas
Csere: Gyimesi (kapus), Kovács M., Szalmás, Knizs, Hajmási, Diniz, Sipos, Vatamanuc-Bartha, Rutai
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Veszprém: Spandler – Fridrich, Dorogi, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Tatai, Molnár, Boromisza, Bognár, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerző: Dróth (15.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. 2023. június 2. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. ma 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 9. 2023. május 15. 18:30 Kecskemét Kecskemét 1. FC Veszprém 3-6
előző események betöltése

További cikkek

Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.
Remek játék, győzelem a rájátszásban!
Remek játék, győzelem a rájátszásban!
Először nyert a futsal NB I felsőházi rájátszásában a Veszprém, amely nagy motivációval, jó helyzetkihasználással és szervezett védekezéssel rukkolt elő hétfő este a Kecskemét vendégeként.