2023. május 31.
//
Angéla névnap

Tizenöt fiatal vonult be katonának

Tizenöt huszonéves fiatal kezdte meg a katonai alapkiképzést hétfő reggel a veszprémi Toborzó Központban. A nyolchetes kiképzésen a fizikai felkészítés mellett olyan, a katonai hivatáshoz kapcsolódó képességeket is elsajátítanak majd, mint a bajtársiasság, a katonai hierarchia és viselkedésminták helyes alkalmazása, valamint betekintést nyernek majd a különböző hadtestek feladataiba, hogy aztán az alapképzés után ennek a tudásnak a birtokában dönthessenek arról, hogy milyen területen folytatnák pályafutásukat.

A tizenöt fiatalt – akik Veszprém, Vas és Győr-Moson Sopron vármegyékből érkeztek – Soós Gyula alezredes, a Toborzó Központ parancsnoka köszöntötte a veszprémi laktanyában hétfőn délelőtt, ahol az adminisztrációs feladatok után felkészültek, hogy még aznap megkezdjék az alapkiképzési munkát Várpalotán.

A parancsnok köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Magyar Honvédség nagyszabású haderőfejlesztésen esik át éppen, ennek viszont csak egy része az, hogy új, modern haditechnológiákat vásárolnak, ugyanis ezeknek a beruházásoknak csak úgy van értelme, ha a honvédségen belül vannak olyan katonák, akik megfelelően tudják kezelni is az új gépparkot.

Ennek érdekében a katonai toborzásra különösen nagy hangsúlyt fektetnek a honvédségen belül, számos nyílt nap és kitelepülés alkalmával a veszprémi toborzókkal is lehetett találkozni fesztiválokon, közösségi rendezvényeken.

Ennek a munkának az eredményeképp februárban tizenöt fiatal jelentkezett, hogy az alapkiképzéssel megkezdje pályafutását a katonai területen. Ők a nyolchetes kiképzést Várpalotán fogják teljesíteni, ahol a fizikai állapotfelmérésen túl megismerik a katonai érintkezés szabályait, a viselkedésformákat a rangjelzések szerint, de ennél mélyebben a katonai gondolkodásmódba is bevezetik a kiképzők őket.

Horváth Gábor őrnagy a veszprémi bevonuláskor elmondta a fiataloknak, nagyon fontos, hogy egyenruhásként a civil életben és hivatásvégzés közben is kifogástalanul viselkedjenek, hiszen a magyar társadalom általánosít, egy katona megjelenéséből a teljes honvédségre leszűrik a következtetéseket az emberek.

Ezen külsőségek mellett a bajtársiasságra, a gyengébbek segítésére és csapatmunkára is nagy figyelmet szentelnek majd a kiképzés során amellett, hogy további katonai ismereteket szereznek a fiatalok, akik az alapképzés után dönthetnek arról, hogy a honvédségen belül melyik terület felé orientálódnak a későbbiekben.

Soós Gyula alezredes újságírói kérdésre elmondta, tapasztalataik szerint egyre vonzóbb a katonai életpálya a fiataloknak. Bár rendszeresen felmerül, hogy a szomszédban dúló háború mennyire tántorítja el a jelentkezőket, Soós Gyula megnyugtatásképp hozzátette, Magyarország egyértelműen ki akar maradni a háborúból, ezért ezt nem tartja hátráltató tényezőnek a toborzás során.

A jelentkezők közül a húszéves Varsányi Márk adott interjút portálunknak, tőle megtudtuk, hogy izgalmasnak és vonzónak találja ezt az életpályát, a kezdő fizetést is versenyképesnek tartja – ez egyébként nettó 260 ezer forintot is eléri – valamint a baráti társaságából is volt olyan, aki belépett a honvédségbe és pozitív élményekről számolt be. Márkot egyébként a későbbiekben a toborzás és a helikopteres hadtest érdekli, valószínűleg ilyen irányban folytatja majd a pályafutását.

Hajas Bálint
Szalai Csaba

További cikkek

Miért van szükség a honvédségre?
Miért van szükség a honvédségre?
A magyar honvédelem napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a Légi Műveleti Vezetési És Irányítási Központ, amelyen egy másik fegyveres rendvédelmi szerv vezetője mondott ünnepi beszédet, aki rávilágított arra, hogy nem csak háborús időkben van szükség a katonákra.
Katonai konvoj vonul Veszprémbe szombaton
Katonai konvoj vonul Veszprémbe szombaton
Katonai menetoszlopokra kell számítani szombaton az utakon Hódmezővásárhely és Veszprém között - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.
Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A jutaspusztai repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztek
A jutaspusztai repülőgép-szerencsétlenség áldozataira emlékeztek
Az 1941-ben bevetésre induló repülőgép tragédiájára emlékeztek szerdán Jutaspusztán.
A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka
A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka
Egy ország stabilitása akkor biztosított, ha a civil társadalom, a kormányzat és a katonaság képzeletbeli háromszöge egyensúlyban van, mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz, altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka szerda délelőtt a Pannon Egyetemen tartott előadásában. Kitért arra is, milyen stratégiai lehetőségei vannak Magyarországnak akkor, amikor a szomszédban éppen két azonos kultúrájú és történelmű ország áll háborúban egymással, valamint több információt is megosztott a hallgatókkal a javában zajló magyar haderőfejlesztés részleteiről.