Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Kis beruházás, de sok ember életét könnyíti meg Nemesvámoson

2023. január 20. 12:37
Az önkormányzat, a magyar kormány és helyi cégek összefogásával újult meg Nemesvámoson a Huszárok útja melletti járda.

Az elmúlt években jelentősen megnövekedett a forgalom a nemesvámos szélén lévő Huszárok útján. Habár nem központi útszakaszról van szó, mégis két nagyobb helyi vállalkozás, a Vesz-Mont 2000 Kft. és a Bock Hungária Kft. valamint a közelben lévő Waldorf iskola miatt gyerekek és munkába igyekvő emberek is sűrűn használják ezt a szakaszt.

Ennek okán a település a Magyar Falu Program keretében pályázatot nyújtott be, hogy megépíthessék a télen és nyáron is biztonságosan használható járdaszakaszt.

Magyarország kormánya a sikeres pályázat keretében 5 millió forint támogatást nyújtott Nemesvámosnak, ez a járda kiépítésének anyagköltségét fedezte.

A két helyi cég viszont együttműködve az önkormányzattal vállalta, hogy biztosítja a megépítéshez szükséges munkadíj költségét, így gyakorlatilag a saját telephelyük környezetéért is tettek, valamint biztonságosabbá tették a közlekedést az iskolásoknak is.

A projekt keretében összesen 703 négyzetméter járda épült meg 340 méter hosszan.

A helyszínen Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere elmondta, büszke rá, hogy ilyen jó a kapcsolat a településen működő vállalkozókkal, akik példát mutatnak a társadalmi felelősségvállalásból is. Hozzátette, ez a fejlesztés egy nagyobb terv része, szeretnék a későbbiekben az útfelületet is felújítani, ehhez bíznak benne, hogy a Magyar Falu Program a jövőben is folytatódik.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte az összefogást, ami több egy egyszerű beruházásnál, a helyi közbiztonságot is jelentősen javította. Bár látszólag kisebb beruházás történt, valójában sok ember életét könnyíti meg, tette hozzá.

A Magyar Falu Programról elmondta, az 5000 lakos alatti településeket segíti ezzel a Kormány 100%-os támogatási intenzitással, ami rendkívül népszerű volt a magyar települések között és a térségben is számos sikeres projektet ebből valósítottak meg.

Nemesvámos kommunális eszközbeszerzésre is nyújtott be pályázatot, amelynek célja, hogy olyan gépekkel gazdagodjon a falu, ami segítik a közterületek, emlékhelyek gondozását, karbantartását, valamint a téli síkosságmentesítést. A projektben 1 fűnyírót, levélgyűjtő rendszert, 1 hótolólapot, 1 sószórót, illetve 1 traktort vásároltak. A Kormány 15 millió forintot adott ezekhez, további 4,6 millió forintot az önkormányzat biztosította saját forrásból.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Nem véletlenül viselik a szívükhöz és nem az agyukhoz közelebb a kokárdát a magyarok 1848 Nem véletlenül viselik a szívükhöz és nem az agyukhoz közelebb a kokárdát a magyarok Az 1848-49-es szabadságharc egyéni döntések sokasága volt, amiket összekapcsolt a közösség akarata, mondta Ovádi Péter országgyűlési képviselő Nemesvámoson, a település március 15-ei ünnepségén. A képviselő arról is szót ejtett, hogy a magyarok miért hordják a szívük fölött a kokárdát és miért nem a kalapjukra tűzik azt. 2024. március 16. 13:22 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Összetartó közösségek a Vámosi Hurka- és Lencsefesztiválon idén is Összetartó közösségek a Vámosi Hurka- és Lencsefesztiválon idén is A kormány már 45 milliárd forintot költött a Magyar falu programban falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém vármegyei Nemesvámoson, amikor meglátogatta a megújult közösségi házat, utána pedig a település hagyományos februári rendezvényét, a Vámosi Hurka- és Lencsefesztivált. 2024. február 11. 0:10 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.