Az év madara: a barkóscinege
A Magyar Madártani Egyesület szavazásán a barkóscinegét támogatták legtöbben. A faj nevét jellegzetes fekete foltjairól kapta, amelyet a hímek arcukon viselnek. Magyarroszágon, és elsősorban tőlünk keletre költ, itthon sokfelé, legnagyobb számban az Alföldön találkozhatunk vele. Fészkét mocsarakban, nádasokban építi – távol a szárazföldtől és a nyílt víztől is, a növényzet biztonságos takarásában. Március végétől júliusig tart a szaporodási időszak, ez idő alatt kétszer, esetleg háromszor költ. A fiókák két hét alatt kelnek ki és nagyjából 9-10 napot töltenek a fészekben. Két hetesen már röpképesek és szétszélednek, gyakran csapatokba verődnek más fiatalokkal. Tavasszal és nyáron főleg rovarokat, télen leginkább magvakat fogyaszt.
Barkós cinege (Fotó: Martin Mecnarowski / Wikipedia)
Az év rovara: a közönséges temetőbogár
A Magyar Rovartani Társaság szavazását a temetőbogár nyerte. A 12-22 mm hosszú lény fekete alapszínű, szárnyát narancssárga sávok díszítik. A temetőbogarak gondos szülők. Lárváik elhullott kisemlősökben, madarakban fejlődnek, mivel azonban a tetemekre számos más faj is pályázik, bogaraink sajátos stratégiát választottak: eltemetik a gazdatestet – innen a faj neve is. A szülői pár közösen végzik a munkát: nyálukkal bekenik a tetemet, ezzel lassítva a bomlást, majd kiássák alóla a talajt, így néhány óra alatt a föld alá helyezik a holttestet. A törődés itt még nem ér véget: miután a lárvák kikeltek, az anya előemésztett, folyékony táplálékkal látja el kicsinyeit. A közönséges temetőbogár Európában és Ázsiában terjedt el, idehaza is számos helyen találkozhatunk vele, elsősorban erdőkben.
Közönséges temetőbogár (Fotó: James Lindsey at Ecology of Commanster via Wikipedia)
Az év hala: a lápi póc
A fokozottan védett lápi póc kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság szavazásán. A hazánkban őshonos, a Duna vízrendszerében élő, aprócska, mindössze 8-10 centiméterre növő lápi póc a Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó rézvörös csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó. Táplálékát többnyire kisebb gerinctelen állatok, férgek, rákok, puhatestűek alkotják, de apróbb halakat is bekebelez. Amint neve is elárulja, növényekkel benőtt, álló vagy lassan áramló vizek jelentenek igazi otthont számára. A faj egykor tömegesen élt hazánkban, ám a lápok és mocsarak lecsapolását követően visszaszorult azok maradékaiba, a tőzegfejtők gödreibe, valamint csatornákba. (mti)
Lápi póc (Fotó: Vad víz / Wikipedia)
Az év gombája: a disznófülgomba
A Magyar Mikológiai Társaság szavazásán a disznófülgomba futott volna be elsőként, ha a gomba tudna futni. A disznófülgomba egész Eurázsiában és Észak-Amerikában is megtalálható, ehető, ugyanakkor hazánkban védettnek számít. Az akár tizenöt centisre is megnövő gomba hullámos, lebenyes tölcsért formáz, disnzófülre emlékeztet – innen a neve. A meszes talajt kedveli, egyedül vagy kisebb csoportokban helyezkedik el, nyáron terem.
Disznófülgomba (Fotó: Vavrin / Wikipedia)
Az év fája: a vénic-szil
Szintén szavazással dönt az év fajáról az Országos Erdészeti Egyesület. Idén a vénic-szil fürdőzhet a figyelemben. Az egyesület tájékoztatása szerint a faj "elsősorban az árterekhez kötődő szilfajunk, amelynek élettere a folyószabályozások, az ártéri ligeterdők java részének kiirtása, a megmaradottak egy részének átalakítása miatt lényegesen lecsökkent". Legfeljebb huszonöt méter magasra nő, törzse ágas, kérge barnásszürke, koronája szabálytalan alakú. Közép- és kelet-Európában őshonos, meleg kontinentális síkvidéki fafaj, Magyarországon kis létszámban, a Gödöllői-dombságon találkozhatunk vele.
Vénic-szil (Fotó: Vilensija / Wikipedia)
