Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

A jövő futsalosai a Szilágyiban nevelkednek

2023. január 2. 6:03
A Szilágyi DSE az elmúlt évtizedben a megye egyik legnívósabb utánpótlásműhelyévé vált. Számtalan korosztályos, illetve felnőtt válogatott futsalost is kinevelt az egyesület, akik közül többen jelenleg is az 1. FC Veszprém színeiben bizonyíthatnak a legrangosabb hazai sorozatban.

Statisztikai adatok alapján a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola az egyik legkeresettebb tanulmányi intézmény lett a szülők körében az elmúlt esztendőkben. A keresztény szellemiség, a gyermek lelki fejlődésének segítése természetesen sokat nyom a latban, de nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az egyik legnagyobb húzóerő immár a sport, pontosabban a futsal az iskola életében.

Egyesületünk, a Szilágyi DSE tizenhét esztendeje alakult az akkori igazgató, Halmay György, illetve a labdarúgóedző Tóth Attila közreműködésével. A cél az volt, hogy a legkisebbek versenyeztetéséért szolgáló Bozsik-programban is részt vehessenek a tanulóink

– kezdte a visszaemlékezést Varga Tünde, a szervezet elnöke, az iskola igazgatóhelyettese.

Hat évvel később, amikor élvonalba jutott a veszprémi futsalcsapat, az elöljárók felkérték az SZDSE-t, hogy segítsen felépíteni egy utánpótlásbázist, amelyből a későbbiekben meríteni lehet majd. Az együttműködés immár egy évtizede megrendíthetetlenül folyik, legnagyobb örömünkre az eredmény pedig fokozatosan kirajzolódik

– folytatta Varga, aki testnevelőként, edzőként is kiveszi a részét a mindennapi munkából Vati Gergő kollégájával karöltve. Az egyesületben jelenleg több mint kétszáz labdarúgó pallérozódik, akiknek fejlődéséért több mint tíz edző dolgozik nap mint nap. A szervezet az ötéves kortól egészen a szenior korosztályig kiszolgálja a sportolni vágyókat.

Furcsán hangozhat, de számunkra ez a tevékenység sokkal inkább szerelem, mintsem hivatás. Az „ovifoci” programunk olyannyira sikeressé vált, hogy szinte az összes városi óvodában tartunk már foglalkozásokat hetente két alkalommal. Meglátni a gyermekek szemében a csillogást: csak ez lebeg a szemünk előtt! Ha pedig megleljük, onnantól kezdve mindent megteszünk a sikereikért!

Az elnök szavait alátámasztja, hogy a Szilágyi DSE kötelékéből indulva az idők során több futsalos is meghívást kapott a korosztályos válogatottba: Fellembek Zétény, Molnár Raul, Koncsol Norbert és Bognár Patrik is. Nem feledve a felnőtt nemzeti válogatott hálóőrét, Spandler Mátyást, aki szintén szerepelt anno az egyesület színeiben. Jelenleg mindannyian az 1. FCV csapatát erősítik.

Ki kell hangsúlyoznom Németh Gábor és Weisz Zoltán munkásságát is. Előbbi az utánpótlásunk szakmai vezetője, az U20-as együttes vezetőedzője, míg utóbbi az U17-esek trénere. Az utolsó lépcsőfokot általuk léphetik meg a fiatalok, amely talán az összes közül az egyik legnehezebb „mozdulat”. Az edzők egy pillanatra sem engedik el a fiatalok kezét!

A 2022/2023-as kiírást megelőzően az 1. Futsal Club Veszprém vezetősége számára is egyértelműen kirajzolódott, hogy immár a saját utánpótláskorú játékosaikra támaszkodva is nekivághatnak egy NB I-es idénynek. A döntés remeknek bizonyult, hiszen a kék-fehérek a címvédő Haladással holtversenyben telelhetnek az alapszakasz listavezető pozíciójában.

A kis közösségünk remek csapattá, mondhatni családdá fejlődött az évek során. A „Suli Futsal”-rendezvényeink, a Mikulás Kupák, a lengyel kapcsolattal átszőtt Testvérvárosok Tornája mind-mind kellettek ahhoz, hogy most itt tarthassunk. U17-es szinten sikerült már aranyérmet szereznünk az NB I-ben, míg az U20-asok előbb bronzérmet, majd ezüstöt ünnepelhettek. A tanítványaink nagy része azóta már a nagy csapatot erősíti: bízom benne, hogy a felnőttek között is felérhetnek a csúcsra majd!

– fejezte ki reményét zárásként Varga Tünde.

Simon Dani
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
3. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
4. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 14 9 2 3 57 34 23 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
7. NYÍRBÁTORI SC 15 6 1 8 47 53 -6 19
8. ARAMIS SE 15 5 2 8 45 58 -13 17
9. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 15 3 2 10 28 74 -46 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:34
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
holnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.