Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Jelmezes futást szerveznek Sólyon az év utolsó napján

2022. december 30. 10:39
Szilveszteri jelmezes futást szerveznek Sólyon az év utolsó napján. A táv jelképesen 2023 méter lesz.

A Sólyi Sportegyesület szervezésében immáron nyolcadik alkalommal szervezik meg a hagyományos szilveszteri jelmezes futást a Veszprém melletti településen.

December 31-én a helyi művelődési ház előtt délelőtt 9:30-tól várják az érdeklődőket, innen indul a 2023 méteres táv, amit többféle módon, gyalog, futva, kerékpárral, babakocsival is meg lehet majd tenni. A szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy ne hagyják otthon vidám öltözetüket, hiszen a legjobb jelmezeket külön díjazzák majd.

A díjakon kívül minden induló részt vesz majd egy sorsoláson is, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek, valamint finom ételekkel és italokkal is készülnek majd.

Sólyon már készülnek a jövő évi futásra is, akkor már 2024 méteres lesz a táv.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.