Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiúcska a konditeremből

2010. május 16. 12:40 // Forrás: atv.hu
Gyurcsány Ferenc blogot ír. Ez egy ilyen műfaj: szubjetív. Bekukkanthatunk az írója személyiségébe, gondolatvilágába.

„A leendő miniszterelnök úgy viselkedik, mint azok a fiatal fiúcskák a konditeremben, akik három edzés után már úgy járnak és kelnek, mintha hatalmas bicepszeiktől nem tudnák testük mellett tartani karjaikat és le-föl vonulgatva azt sugározza egész lényük: erős vagyok, erős vagyok... Mi az, hogy erős? Szuper erős! Na és szép is” – írja legújabb blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc. Szerinte nem igaz, amit Orbán állít, hogy forradalom történt, hiszen a választók nagyjából annyian szavaztak 2010-ben a Fidesz-KDNP-re, mint 1994-ben, 2002-ben, és 2006-ban az MSZP-re és az SZDSZ-re együtt.

„Minek ez a felhajtás? Volt egy választás, győztek, kormányozni fognak, de ettől még nem kell, azt hinni, hogy velük kezdődött a történelem. Hatalom ittas akarnokok, vagy önbizalom hiányos magamutogatók viselkednek így” – vélekedik a volt miniszterelnök, aki szkeptikus azzal kapcsolatban is, hogy Orbán meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. „Hát ez meg micsoda? A demokráciában van verseny és együttműködés. Ha jól értem, most azt mondja a Nagy Vezető, hogy mostantól kezdve, csak együttműködés legyen. Hát ez nagyon szép. A szív majd meghasad."  – írja.

Mint hozzáteszi: az együttműködés elvárás, „aki nincs velünk, az nincs, de legalább is nem lesz”, gondolja Orbán. „Próbálom komolyan venni ezt a böszmeséget, de nem tudom. Egy dolog vigasztalhat bennünket: ha Orbán tényleg ennyire hülyének néz bennünket, akkor gyorsan vége lesz egyszemélyes rendszerváltásának. De legalább is sokkal gyorsabban, mint ahogy azt ma reméli” – reméli Gyurcsány Ferenc.
 

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.