2023. június 7.
//
Róbert névnap

Elismerés megyénk legjobb sportolóinak, edzőinek

Kosztyu Veronikát és Vadnai Jonatánt választották a 2022-es esztendő sportolójának, a Fejér-B.Á.L. Veszprém lett az év csapata – péntek délután az utánpótláskorú, a felnőtt, a szenior, valamint a speciális port kategória legjobbjait díjazták a Megyeházán, ahol átadták az idei Tüskés Endre-díjakat is.

Péntek délután a megyeháza Szent István-termében rendezte meg hagyományos sport díjátadó gáláját a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sportszövetség.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nagyrabecsülését fejezte ki az ünnepségen résztvevő sportolóknak, edzőknek, akik, mint fogalmazott, fenntartják és tovább viszik a megyei sport tradícióit.

Polgárdy ImrePolgárdy Imre

A sport szenvedély, életforma és közösség. Tudomány és művészet is, egy olyan erő, amely gyakran egyedüliként tudja egyesíteni az embereket társadalmi, politikai, vallási és kulturális háttértől függetlenül. Az önök által képviselt kitartás, küzdeni tudás olyan értékek, amelyekre építhetünk a mostani nehéz helyzetben és a jövőben is. Köszönjük a teljesítményt és a példát, amellyel előttünk járnak

– fordult a jelenlévőkhöz az elnök.

A cikk alján képgaléria találhatóA cikk alján képgaléria található

Elsőként a 2004-ben alapított Tüskés Endre-díjakat adták át a Veszprém Megyei Sporthivatal volt igazgatójának emléke előtt tisztelegve. Idén Bene Tamás, a Balatonfüredi KSE ügyvezető elnöke, a Balaton-Felvidéki Akadémia cégvezetője; Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető igazgatója; Matolcsi István, a megyeszékhely nyugdíjazott sportreferense, a Veszprém Megyei Diáksport Szövetség korábbi elnökségi tagja, a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület korábbi elnöke; Németh Zsoltné, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutó szakosztályvezetője és edzője; Paréj József, a Tapolca Városi Sport Egyesület Sakkszakosztályának korábbi vezetője; valamint Zentai Tibor, a VEDAC edzője vehette át a rangos elismerést a névadó fiától, Tüskés Pétertől.

Az év sportolója díjakat a hagyományoknak megfelelően korosztályonként külön-külön osztották ki. Gyermek kategóriában a lányoknál a két küzdősportban (kick-boxban és karatéban) is jeleskedő Kiss Zsófiát (edzői: Jároszkievicz Krisztián, Bálint Zoltán, Hajas Attila, Nagy Cecília), a fiúknál pedig Pandur Hubát, a Sportolj Velünk SE atlétáját (edzője: Horváthné Németh Ilona) választották 2022 legjobbjának.

A serdülőknél az ajkai Sun-Dome SE shotokan karatékái, Szlotta Blanka (edzője: Takács András) és Somogyi Bence (edzője: Takács Miklós) bizonyultak a legjobbnak.

Az ifjúsági lány mezőnyben két díjazottat is jutalmaztak. Enyingi Sára, a Pétfürdői DSE és a Király Team Boksz Akadémia sportolója (edzői: Bálint Zoltán, Enyingi László és Ráth Miklós), valamint Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd tájfutója (edzői: Máramarosi István és Molnár Zoltán) érdemelte ki az elismerést. A fiúknál Szirbek Albert, a Sportolj Velünk SE középtávfutója (edzője: Tóthné Stupián Anikó) lett az esztendő legjobbja.

A juniorok között a VEDAC gerelyhajítója, Kövér Fanni (edzője: Török Krisztián), illetve kalapácsvető klubtársa, Csekő Miklós (edzői: Zentai Tibor és Dobos Máté) szolgált rá a kitüntetésre.

A felnőtt hölgyeknél a Mongúzok SE magyar bajnok tekvandósát, Kosztyu Veronikát (edzője: Kosztyu György) választották a legjobbnak, aki az idei Európa-bajnokságon erőtörés számban csapatban negyedik, egyéniben pedig ötödik lett. A férfiaknál Vadnai Jonatán, a Balatonfüredi Yacht Club vitorlázója emelkedett ki teljesítményével (edzői: Jozo Jakelics és Vadnai Péter), aki a vb-n kilencedik, az Eb-n pedig negyedik lett.

A szenior hölgyeknél Gosztolai Mária, a VEDAC atlétája, míg a férfiaknák Darnai János, a Herendi Taekwondo Egyesület sportolója (edzői: Enyingi András, Enyingi László, Pátkai Zoltán) vehetett át díjat.

Csapat kategóriában az idei évben a Fejér-B.Á.L. Veszprém NB I-es kézilabdázóit (edzőjük: Konkoly Csaba és Éles József) választották a legjobbnak, akik a Magyar Kupában ezüstérmet szereztek.

A speciális sport kategóriában Bíró Nóra, Bíró Renáta, Czinkán Olivér, Klics Viktória, Klotz Judit, Könczöl Ádám, Kulics Konrád, Pente Kevin és Szabó Zselyke részesült jutalomban.

Végül a különböző sportágak szakszövetségei díjazták aktíváikat: Benke Péter, Dobovai Zoltán, Gyévai Iván, Koszorús Katalin, Pelikán Milán, Széplaki Zoltán, Velky Mihály (kézilabda), Vintze Regina (sportlövő), Engi Imre, Varsányi Attila (tájfutás), Hitter Csaba. Vizkelety Attila (tenisz), Bácskai Péter (természetjárás), Császár-Rukk Renáta és Vati Gergő (testnevelő tanárok).

Képek
Zatkalik Dávid
Szalai Csaba

További cikkek

Úszó vb: huszonnyolc magyar indul Fukuokában
Úszó vb: huszonnyolc magyar indul Fukuokában
Sós Csaba szövetségi kapitány véglegesítette a fukuokai világbajnokságra utazó magyar úszóválogatott névsorát, mely alapján a medencés számokban 28 versenyző indul majd Japánban. Természetesen a Balaton Úszó Klub Veszprém két klasszisa, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is ott lesz a seregszemlén.
Két számban is országos bajnok lett Birnbauer Botond
Két számban is országos bajnok lett Birnbauer Botond
A Veszprémi Úszó Klub (VÚK) tizennégy éves versenyzője, Birnbauer Botond 200 méter vegyes- és 100 méter hátúszásban is aranyérmet szerzett az elmúlt hétvégén Sopronban rendezett magyar paraúszó bajnokságon. Hencsei László tanítványa karnyújtásnyira van a válogatott kerettagságtól.
Kiesett a Veszprém KK
Kiesett a Veszprém KK
A 2023/24-es szezont az NB I/B zöld csoportjában kezdheti a Veszprém Kosárlabda Klub, amely bár nyerni tudott az osztályozó keddi visszavágóján Budafokon, de nem tudta ledolgozni a hazai pályán összeszedett hátrányát.
Alakul a forma
Alakul a forma
Országos összdobó liganapokat tartott a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) május utolsó hétvégéjén, mely egyben a szuper és utánpótlás liga első fordulója is volt.
Jövőre is Pető Tamás irányítja a VLS-t
Jövőre is Pető Tamás irányítja a VLS-t
A Practical VLS vezetősége a kedden rendezett idényzáró banketten bejelentette: jövőre is Pető Tamás irányítja a csapatot, amelynek immár kimondott célkitűzése lesz a bajnoki cím megszerzése, majd az osztálylépés elérése is.