Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C

Sportos iskola lett a Szilágyi

2022. november 30. 13:11
Több mint hatvan óvodást látott vendégül a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola a kedd délután rendezett hagyományos beiskolázási programján.

A veszprémi Szilágyi Erzsébet Általános Iskola az elmúlt évtizedben rendszeresen megszervezte beiskolázási programját. Az idei rendezvényre is több mint félszáz óvodást vendégül láttak az intézmény dolgozói. A gyermekek az eseményen az 1. Futsal Club Veszprém profi játékosaival is találkozhattak, akiktől különböző trükköket is tanulhattak.

Az iskola igazgatóhelyettese, Varga Tünde megkeresésünkre elmondta, a program évről évre nagy sikernek örvend, a helyi óvodákkal kimondottan jó viszonyt ápolnak.

A testi fejlődés csak akkor lehet teljes, ha mellé megfelelő lelki gondoskodás is párosul. Sportos intézménnyé váltunk, próbálunk mindent megtenni a nálunk fejlődő gyerekek egészségéért. Sítáborokat is szervezünk, természetjáró szakkörünk is van, nem feledve, hogy a gyermekek a szünetekben kedvük szerint focizhatnak, kosarazhatnak, vagy éppen asztaliteniszezhetnek is.

A beiskolázási programon az óvodások olyan játékokkal találkozhattak, amely a fundamentális alapkészségeiket is fejlesztik. Az intézmény erre is komoly hangsúlyt fektet, hiszen az effajta programok az iskolapadban is segítik az ifjakat. A Szilágyiban az első osztálytól kezdve zajlik a futball, futsal oktatása is, a gyerekek akár egyesületi szinten, versenyeken is bizonyíthatnak.

Egyesületünk, a Szilágyi DSE már óvodás korú gyermekeket is szívesen lát, ha a szülők pedig iskolánk mellett döntenek, akkor hosszú évekig a kezeink alatt fejlődhetnek a csöppségek. Mindig is a gyerekek érdekeit tartjuk szem előtt: a mozgás szeretetére neveljük őket

- zárta Varga Tünde.

Az 1. FC Veszprém ügyvezetője, Rajki Tamás elmondta, hosszú évek óta örömmel támogatják az iskola kezdeményezését. Minden olyan szülőnek örömmel ajánlotta az intézményt, akiknek fontos, hogy a gyermekeik gondoskodó kezek között fejlődhessenek.

Galéria
Nagy sikert aratott a Szilágyi beiskolázási programja
vehir.hu
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. december 1. 22:01
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Az iskolakezdés terheit csökkenti a Katolikus Karitász, akik a főegyházmegyében több mint félezer diáknak segítenek. 2023. szeptember 13. 11:33 Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra. 2023. május 30. 11:54 Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát Az országban szinte az összes médium foglalkozott a témával, miszerint az iskolás gyermekeknek – akik bekísérték a válogatott labdarúgókat az Eb-selejtezőre – fagyoskodniuk kellett. Megkerestük az egyetlen kisfiút, akinek nem jutott kabát, meséljen róla, hogy élte meg a pillanatot. 2023. március 29. 16:23 Idén is nagy sikert aratott a „Suli-futsal” 1. Futsal Club Veszprém Idén is nagy sikert aratott a „Suli-futsal” Izgalmas mérkőzésekkel zárult Veszprém iskolai futsal-bajnoksága: az I. és II. korcsoportban a Szilágyi, míg a legidősebbek között a Báthory iskola csapata diadalmaskodott. 2023. március 28. 15:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.