Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Összemérhették kolbászaikat a hajmáskériek

2022. november 20. 4:00
Harmadik alkalommal rendeztek kolbászöltő versenyt Hajmáskéren szombaton.

Az idei megmérettetésre tíz csapat nevezett, akik a művelődési ház tereiben állhattak asztal mellé, és készíthették el saját receptjeik alapján a hústermékeiket, amiket a nap végén zsűri értékelt. A frissen kisütött kolbászok mellett a füstölőbe is kerül néhány rúd, amiket egy későbbi időpontban szintén értékelnek majd. A munkát a Vadgalamb Néptánccsoport és a Gerlék, a Tikhegyi Gyöngytyúkok Néptánccsoport valamint a Várpalotai Cserregő Néptáncegyüttes fellépései tették színesebbé.

Köbli Miklós polgármestertől megtudtuk, hogy a versenyhez szükséges húst az önkormányzat biztosította a csapatok részére. A rendezvényt a Cselekvő közösségek pályázati program révén finanszírozták, amelyben három évre 54 millió forintot nyert el a település, és a szombati program mellett számos módon használják fel a közösség építésére, hiszen a faluban számos szakkör, kultúrcsoport működik. 

A Hajmáskéren zajló közösségépítést méltatta Ovádi Péter parlamenti képviselő is, aki megemlítette, hogy nemrégiben több környékbeli település résztvételével futballtornát is rendeztek a faluban, ami szintén ezt a célt szolgálta. Mint mondta, az ilyen találkozások jó lehetőséget adnak arra, hogy az ismerősök beszélgessenek, a falubeliek megvitassák egymással problémáikat. A jelenlegi nehéz helyzetben, ami a családokat és az önkormányzatokat is nehéz kihívások elé állítja, különösen fontos a közösség szerepe – húzta alá a képviselő.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
A magyar olyan, hogy levágják egy ágát, aminek a helyén új rügyeket növeszt A magyar olyan, hogy levágják egy ágát, aminek a helyén új rügyeket növeszt Hajmáskéren csütörtökön kora este tartották meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit felidéző ünnespéget. Az eseményen Ovádi Péter, országgyűlési képviselő mondott beszédet, aki kiemelte, a magyar nép olyan, mint egy földbe gyökerező erős fa, aminek letört ágaiból mindig új rügyek hajtanak ki. 2024. március 15. 10:02 Negyedik alkalommal mérték össze tudásukat a kolbászkészítők Negyedik alkalommal mérték össze tudásukat a kolbászkészítők Szombaton kilenc órától vette kezdetét Hajmáskéren a IV. Kolbászkészítő Verseny. A zsűrizés és a díjazás sem maradhatott el, miközben színvonalas fellépők feleltek a hangulatért. 2023. november 12. 8:17 Béke csak a szabadsággal együtt értelmezhető Béke csak a szabadsággal együtt értelmezhető Elkezdődtek az október 23-ai megemlékezések Veszprémben és a környező településeken is. Hajmáskéren a helyi iskola diákjai adták elő az ünnepi műsort, Ovádi Péter, országgyűlési képviselő pedig arról beszélt többek közt, hogy próbáljuk meg beleélni magunkat az 56-os hősök hgelyzetébe és gondolkodjunk el, mi hogyan cselekedtünk volna! 2023. október 21. 0:24 Kistelepülések találkoztak a barátságos futballtornán Kistelepülések találkoztak a barátságos futballtornán Négy település csapatainak részvételével rendeztek amatőr kispályás futballtornát Hajmáskéren szombaton.    2023. augusztus 6. 10:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.