Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az építkezésről szól a szezon a női futsalosok számára

2022. november 5. 15:48 // Forrás: vesc.hu
Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott pénteken a Veszprémi Egyetemi Sport Club legújabb szakosztálya.

Az eseményen először a klub ügyvezetője, Szokolik Gergely kért szót, aki arról beszélt, hogy a megyeszékhelyen kifejezetten népszerű sportágnak számít a futsal – köszönhetően az élvonalbeli férfi együttes sikereinek – így örömteli, hogy mostantól a teremlabdarúgás női szakága is helyet kapott a VESC kötelékén belül. A szakmai stáb minőségi munkára hivatott és minden adott a sikeres szerepléshez az NB II-es pontvadászatban.

Szokolik Gergely kiemelte: a szakág elindítása Rajki Tamás, az 1. FC Veszprém ügyvezetője, valamint Finta Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatójának segítsége nélkül nem sikerült volna.

Finta Péter a rendezvényen elmondta, hogy a koronavírus-járványt követően egyre népszerűbb lett a Pannon Egyetem labdarúgó-bajnoksága, amely iránt a hölgyek is szép számmal érdeklődtek. Innen pedig már szinte magától jött a csapat beindításának az ötlete.

Palotai Nándor, Szokolik Gergely és Szücs Noémi - Fotó: VESCPalotai Nándor, Szokolik Gergely és Szücs Noémi - Fotó: VESC

A Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézetének igazgatója, Edvy László kiemelte: már most rengeteg diák csatlakozott a női futsalcsapathoz. Ez pedig egy jó visszajelzés számukra és a VESC számára is.

A szakosztály Palotai Nándor vezetése mellett kezdett el dolgozni. A szakember szerint Veszprém megyében eddig kevesen foglalkoztak a női labdarúgással, így egy űrt is szerettek volna betölteni. A szezonkezdetre egy jó közösség alakult ki, sokan a nagypályás labdarúgás mellett űzik a futsalt és az ajtó továbbra is minden érdeklődő előtt nyitva áll.

A sajtótájékoztatót a komoly játékos múlttal rendelkező Szücs Noémi zárta, aki a pályán és edzőként egyaránt segíti a lányok felkészülését. A játékos-edző szerint biztatóak voltak az első lépések, a szurkolók a csapat mellett voltak a hétvégi hazai bemutatkozás során is, amit igyekeznek majd meghálálni.

A veszprémi lányok legközelebb szombaton lépnek pályára. A Magyar Kupa első fordulójában az ELTE-BEAC vendégei lesznek majd.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kecskeméti LC
Időpont
2023. október 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Máltai SC
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Érd, Treff Sportcsarnok
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Kiskunhalas
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 25. 13:30
Helyszín
Kiskunhalas, Dékáni Árpád Szki.
Eredmény
3-10
részletek
Sorozat
Női futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
2F-BAU Tolna Mözs
Időpont
2023. december 3. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Almásfüzitői SC
Időpont
2023. december 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Hatvani SZSE
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 13. 16:00
Helyszín
Hatvan, Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
ELTE-BEAC
Vendég
VESC
Időpont
2024. január 28. 14:30
Helyszín
Budapest, BEAC Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Kecskeméti LC
Vendég
VESC
Időpont
2024. február 4. 10:00
Helyszín
Kecskemét, Dunszt Ferenc Tornacsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
FC Nagykanizsa
Időpont
2024. február 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Máltai SE
Időpont
2024. február 18. 10:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kiskunhalasi Szilády RFC
Időpont
2024. február 25. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
Almásfüzitői SC
Vendég
VESC
Időpont
2024. március 3. 19:00
Helyszín
Almásfüzitői Sport Club
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
FC Nagykanizsa
Vendég
VESC
Időpont
2024. április 7. 16:00
Helyszín
Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Eredmény
9-1
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
holnap 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.