Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C

Tisztes helytállás a svájci bajnok ellen

2022. november 1. 18:34
A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém nyolc góllal kikapott a Kadetten Schaffhausen vendéglátójaként a férfi kézilabda Európa-liga keddi csoportmérkőzésén.

Múlt heti, göppingeni veresége után hazai pályán is bemutatkozott a második számú európai kupasorozatban a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely kedd este a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező svájci bajnok Kadetten Schaffhausennel csapott össze az arénában.

Akárcsak a nyitó körben, ezúttal is erősen megfogyatkozva álltak fel a bakonyiak, hiszen a régóta maródi Széles Ákos és Tóth Péter mellett a szintén sérült Simon Machac, Ludmán Marcell és a csapatkapitány Kristóf Mátyás is hiányzott.

Éles Benedek hetesével indult a találkozó, amelyre az izlandi Rikhardsson szintén büntetőből válaszolt. Marios és Bugyáki pengeváltása után sorozatban négyet lőtt lendületesen támadó, védekezésben a nyitott felállást favorizáló rivális (7. perc: 2-6).

Szerencsére a rossz kezdés nem fogta meg a mieinket: Éles a második hétméteresét is bevágta és Szmetán is feliratkozott a gólszerzők közé. A Veszprém a folytatásban is jól tartotta magát – noha Éles harmadik hetese már kimaradt –, a több poszton is cserélő Schaffhausen nem tudott dominálni, két-három gól között ingadozott a különbség (16. perc: 7-9).

Sajnos támadásban megtorpantak a bakonyiak, nyolc percig érintetlen maradt Biosca hálója, miközben Podoba háromszor is kapitulált. Hári törte meg a gólcsendet, majd Podoba védése után Vetési zörgette meg a hálót (26. perc: 9-12).

A végjátékban ismét a vendégek akarata érvényesült, akik a játékrészben hét találatot is jegyző Rikhardsson vezetésével elléptek öttel. Hári ráadásul piros lapot kapott, mert időn túli hetesből fejbe dobta Bioscát (félidei állás: 11-16).

Tíz másodperc telt csak el a második felvonásból, amikor Stranigg keze eltalálta a korábbi magyar válogatott Bartók arcát, így kettős emberhátrányba került a házigazda, amit azonnal ki is használt Ben Romdhane. Szatmári viszont rögtön az első lehetőségét gólra váltotta, míg Podoba bravúrral hárított. A veszprémiek a korábbiaknál bátrabban támadtak, Pulay után Stranigg átlövése is beakadt (37. perc: 15-19).

Olyannyira, hogy a mérkőzés kétharmadához érve – Szmetán és Stranigg jóvoltából – feljöttek mínusz háromra. Ekkor azonban ismét becsúszott néhány veszprémi hiba, sorozatban három gyors kontragólt is lőhetett a Kadetten (42. perc: 17-23).

Konkoly Csaba újabb időkérése után Molnár is betalált. A meccs háromnegyedénél emberelőnybe kerültek a mindössze három cserével játszó veszprémiek, ekkor azonban már megmutatkoztak a fáradtság jelei. Az exszegedi spanyol világbajnok Canellas vezényletével villámgyorsan elhúztak nyolccal a narancs-fekete mezesek (48. perc: 19-27).

Hattal a vége előtt még feljött mínusz ötre a Konkoly-csapat (24-29), de pontszerzési esélye már nem volt a gárdának. Az egyébként is fiatal alakulat az utolsó percekre tovább fiatalodott, egyszerre érkezett a pályára Éles Zsombor, Preszter és Szucsik – utóbbi akárcsak szombaton a Telekom ellen, ezúttal is betalált.

A vége 25-33 lett, a Veszprém másodszor is kikapott a csoportban, de több pozitívumot is le lehet szűrni a látottakból.

Férfi kézilabda Európa-liga, A csoport, 2. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Kadetten Schaffhausen 25-33 (11-16)
Veszprém Aréna, 800 néző. Vezette: Jovic, Arnautovic (bosnyákok)
Veszprém: Podoba – Szmetán P. 4, Pulay 1, Éles B. 6 (2), Bugyáki 1, Stranigg 2, Molnár B. 2
Csere: Balogh (kapus), Szrnka 3, Vetési 1, Hári 2 (1), Szatmári 2, Preszter, Éles Zs., Szucsik 1
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Schaffhausen: Biosca – Tominec 1, Bartók 3, Herburger, Matzken 5, Schopper 1, Maros 2
Csere: Rikhardsson 10 (7), Canellas 2, Ben Romdhane 2, Lier 3, Zabic 1, Brücker 2, Heinis 1
Vezetőedző: Adalsteinn Eyjolfsson
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 7/7

Edzői értékelés

A tempóval elégedett vagyok, a lövéshatékonysággal kevésbé. Nagyon sajnálom, hogy nem teljes kerettel álltunk ki. Három-négygólos különbségnél döntő hibákat vétettünk, így nem tudtunk tovább lépni. Összességében azonban elégedett vagyok, szépen szerepelt ma a csapatom. Örülök, hogy nincs újabb sérültünk. Megmutattuk, hogy igenis tudunk kézilabdázni, ezt a motivációt pedig át lehet vinni a Gyöngyös elleni bajnokira

– fogalmazott Konkoly Csaba.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Kadetten Schaffhausen 25-33 (11-16)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 12 12 0 0 508 322 186 24
2. OTP Bank-Pick Szeged 12 11 0 1 429 340 89 22
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 12 6 1 5 385 359 26 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. CYEB-Budakalász 12 6 0 6 325 348 -23 12
7. Dabas KC 12 5 1 6 344 358 -14 11
8. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 12 5 1 6 352 375 -23 11
9. Balatonfüredi KSE 12 5 0 7 323 327 -4 10
10. HSA NEKA 12 5 0 7 323 339 -16 10
11. QHB Eger 12 5 0 7 313 378 -65 10
12. PLER-Budapest 12 3 1 8 322 365 -43 7
13. Carbonex-Komló 12 3 0 9 305 349 -44 6
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 12 1 0 11 318 402 -84 2
Utolsó módosítás: 2023. december 2. 19:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.