Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 8. Mária
Veszprém
2°C
2023. december 8. Mária
Veszprém
2°C

A Telekom nyerte az európai kupacsapatok bajnokiját

2022. október 29. 18:42
A sérülések miatt erősen tartalékos Fejér-B.Á.L. Veszprém huszonegy góllal alulmaradt a Telekom Veszprém „vendéglátójaként” a férfi kézilabda élvonal szombati városi rangadóján az arénában.

Igaz, már harmadik éve rendeznek Veszprém–Veszprém városi rangadót a férfi kézilabda élvonalban, de még mindig különleges, felemelő érzés a szurkolónak, sportbarátnak, újságírónak, amikor a Fejér-B.Á.L. és Telekom összecsap egymással. A négyszeres BL-döntős, rekordbajnok és MK-győztes, egyszóval a legeredményesebb magyar gigász a fiatal helyi és magyar tehetségeket felvonultató, a nulláról a nemzetközi porondig jutó, végtelenül rokonszenves „kicsi” ellen.

Mert, hogy az Éles-klub a Magyar Kupa-ezüstérmének köszönhetően idén elindulhatott a Európa-ligában, ahol a francia Chambéry bravúros kiütésével a csoportkörig jutott. Így fordulhatott elő, hogy hétközben mindkét gárda nemzetközi tétmeccset játszott, méghozzá egyaránt német ellenféllel szemben. A kimenetel persze más volt, hiszen amíg Kristóf Mátyásék simán kikaptak a lényegesen esélyesebb Göppingen vendégeként, addig Ligetvári Patrikék hazai pályán remiztek a Bundesliga-első Magdeburggal.

A németországi vereség ráadásul vezéráldozattal is járt, hiszen Kristóf súlyos térdsérülést szenvedett, aki így Tóth Péterhez, Széles Ákoshoz, Simon Machachoz, Stranigg Jánoshoz és Ludmán Marcellhez hasonlóan kihagyta a szombat esti találkozót. A rengeteg hiányzó miatt két újonc is debütálhatott: Szucsik Benedek és Csizmadia Levente először lépett pályára felnőtt NB I-es mérkőzésen. Ha nem is ilyen számban, de a Telekomnál is volt kimaradó: a bordasérüléssel bajlódó Kentin Mahé mellet a csapatkapitány Rasmus Lauge kapott pihenőt.

Az ugyancsak helyi Kovács Tibor és Mándli Balázs dirigálta az arénában rendezett bajnokit, amelyet Nilsson vezetésével roppant magabiztosan kezdett a Telekom (7. perc: 1-6). Konkoly Csaba időkérése után Éles Benedek talált be, Podoba védéseink is köszönhetően sikerült feljönni mínusz négyre, de nem örülhettek sokáig a „hazai” hívek, ugyanis hármat lőtt zsinórban a gyorsabban, dinamikusabban és pontosabban kézilabdázó Építők (12. perc: 3-10).

A kiesés ellen küzdő „vendéglátó” soraiban Vetési villogott, vezényletével a játékrész derekánál ötre csökkent a differencia (7-12). Momir Ilics négyet cserélt a belső posztokon, egyszerre érkezett Pechmalbec, Ligetvári, Ilics és Lukács. Hét perc volt már csak hátra az első felvonásból, amikor Szrnka és Vetési is mattolta a jól védő Cuparát, látótávolságon belül maradt tehát az Éles-Veszprém (9-14).

Konkoly Csaba is folyamatosan cserélt, csapata védekezése fellazult, a támadásokba több hiba is csúszott. A gyors kontrákat vezető Strlek és Marguc főszereplésével hatot vágtak zsinórban a piros mezesek. A pályaválasztó hatperces gólcsendjét Bugyáki törte meg. Ilics és Lukács bombáira végül a tizennyolc éves Szucsik válaszolt (11-22).

Ilics-mester a szünetben a széleken is cserélt, a második félidő első két gólját Vajlupau jegyezte. Éles hetesből a mattolta a századik veszprémi tétmeccsén szereplő Corralest. Így tett Szrnka és Vetési is, vastapssal jutalmazta a publikum, hogy sikerült visszajönni mínusz tízre (35. perc: 14-24).

Az elsősorban védekezőspecialista Sipos góljaival ismét elment hárommal a bajnokaspiráns, de Szrnka és Vetési révén megint tudott szépíteni (40. perc: 18-28).

A meccs utolsó harmadába lépve aztán tovább nyílt az olló a felek között, a fáradtsággal is küszködő Fejér-B.Á.L. egyre több hibával támadott, a rekordbajnok így sorra vezethette a gyors ellentámadásokat. Vajlupov és Elísson külön gólpárbajt vívott, héttel a vége előtt így már húsz volt közte (22-42).

A kiütéses vereséget nem kerülhette el a kék mezes alakulat, az azonban örömmel tölthette el drukkereit, hogy a gárda valamennyi fiatalja betalált. A vége 27-48 lett, a bajnokságban továbbra is százszázalékos Telekom fölényesen nyert.

Férfi kézilabda NB I, 7. forduló:
Fejér B.Á.L. Veszprém–Telekom Veszprém 27-48 (11-22)
Veszprém Aréna, 1000 néző. Vezette: Kovács T., Mándli
Fejér B.Á.L. Veszprém: Podoba – Szmetán P., Pulay 3, Bugyáki 1, Szrnka 4, Éles B. 4 (2), Vetési 6
Csere: Miklós (kapus), Hári, Szatmári 2, Fercsik 2, Molnár B., Csizmadia, Preszter 2, Szucsik 1, Éles Zs. 2
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Telekom Veszprém: Cupara – Marguc 6 (1), Jahja, ElDeraa 1, Nilsson 4, Nenadics 1, Strlek 3
Csere: Corrales (kapus), Sipos 5, Pechmalbec 2, Ligetvári 2, Ilics Z. 6, Lukács 3, Vajlupau 8, Elísson 6 (1)
Vezetőedző: Momir Ilics
Kiállítások: -, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2

Így látták a főszereplők

Konkoly Csaba: – Nehéz helyzetben vagyunk a sérültjeink miatt. Két korosztályra bontottuk a csapatot, az idősebb, 23-24 évesek végrehajtották, amit elterveztünk. A fiataljaink megilletődöttség nélkül léptek pályára, mindenki gólt szerzett, ami óriási élmény lehet nekik. Fantasztikus dolog, hogy két ilyen csapata van Veszprémnek. Összességében elégedett vagyok az együttesem teljesítményével. Azon dolgozunk, hogy a ma szerzett rutin megmutatkozzon az eredményeiken.

Vetési Bence: – Az ilyen meccseken mindig szeretnénk meglepetést okozni, de a Telekom ellen ez teljes csapattal is óriási fegyvertény lenne. Próbáltunk bizonyos periódusokban megnehezíteni a rivális dolgát, ami egyszer-egyszer össze is jött. Szeretnénk tanulni a meccsből, s a ma megszerzett tudást kamatoztatni az NB I-ben.

Momir Ilics: – Az első perctől komolyan vettük a meccset, védekezésben és támadásban egyaránt. Elégedet vagyok a hozzáállással, a mérkőzés menetével, a játékosaim komolyan vették az ütközetet. Most egy nap pihenő következik és kezdjük a felkészülést a Plock ellen.

Ilics Zorán: – A Magdeburg utáni BL-ütközet után kevés időnk volt készülni a mai találkozóra, de hozzánk hasonlóan ellenfelünk is fáradt volt. A második félidőben azt csináltuk, amit edzőnk kért, jó meccset játszottunk.

Galéria
Fejér B.Á.L. Veszprém – Telekom Veszprém 27-48 (11-22)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 12 12 0 0 508 322 186 24
2. OTP Bank-Pick Szeged 12 11 0 1 429 340 89 22
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 12 6 1 5 385 359 26 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. CYEB-Budakalász 12 6 0 6 325 348 -23 12
7. Dabas KC 12 5 1 6 344 358 -14 11
8. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 12 5 1 6 352 375 -23 11
9. Balatonfüredi KSE 12 5 0 7 323 327 -4 10
10. HSA NEKA 12 5 0 7 323 339 -16 10
11. QHB Eger 12 5 0 7 313 378 -65 10
12. PLER-Budapest 12 3 1 8 322 365 -43 7
13. Carbonex-Komló 12 3 0 9 305 349 -44 6
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 12 1 0 11 318 402 -84 2
Utolsó módosítás: 2023. december 2. 19:57
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 10 9 0 1 341 287 54 18
2. Magdeburg 10 8 0 2 315 279 36 16
3. Telekom Veszprém 10 7 0 3 350 318 32 14
4. Montpellier 10 5 0 5 293 282 11 10
5. GOG 10 5 0 5 309 319 -10 10
6. Orlen-Wisla Plock 10 3 0 7 271 280 -9 6
7. Porto 10 3 0 7 290 341 -51 6
8. Celje 10 0 0 10 292 355 -63 0
Utolsó módosítás: tegnap 23:34
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Golovin Vlagyimir: végrehajtottuk, amit elterveztünk női kézilabda-válogatott Golovin Vlagyimir: végrehajtottuk, amit elterveztünk Golovin Vlagyimir szerint együttese végrehajtotta az előzetesen eltervezetteket a Szenegál ellen 30-20-ra megnyert csütörtöki találkozón a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, Göteborgban. tegnap 22:32 Nagy pofonba szaladt bele a Telekom Veszprém Telekom Veszprém Nagy pofonba szaladt bele a Telekom Veszprém A Telekom Veszprém hétgólos vereséget (37-30) szenvedett a lengyel Orlen-Wisla Plock vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei utolsó, csütörtök esti csoportmérkőzésén. Az "Építők" a B-csoport harmadik helyéről várhatja a sorozat tavaszi folytatását.  tegnap 22:16 Hozta a kötelezőt Szenegál ellen a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Hozta a kötelezőt Szenegál ellen a magyar válogatott A magyar válogatott 30-20-ra legyőzte Szenegált csütörtökön a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, Göteborgban. tegnap 19:38 A naptári év utolsó BL-mérkőzése következik férfi kézilabda BL A naptári év utolsó BL-mérkőzése következik A Telekom Veszprém ma este (20.45) a lengyel Orlen-Wisla Plock vendégeként zárja a naptári év férfi kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmeit. A derbit a Sport1 élőben közvetíti, míg a vehir szöveges tudósítással jelentkezik. tegnap 8:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.