Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fiatalok elvándorlásának csökkentése volt a célja az EDUCEO projektnek

2022. október 27. 18:12
Csütörtök délelőtt a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar és az IDEUM Education GmbH között létrejött EDUCEO című projektet zárták.

A projekt hivatalosan augusztus végén zárult, csütörtökön a Pannon Egyetem B épületében ismertették a részleteit. A célja az volt, hogy a felnövő generációk megismerjék a régióban működő cégek- és szolgáltatásportfóliójának működését, illetve, hogy a szűkebb környezet vonzóvá tételével csökkentsék a fiatalok munkakeresés miatti elvándorlást.

A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter. Beszédében kitért arra, hogy amikor a Pannon Egyetem két évvel ezelőtt csatlakozott a modellváltók sorához, akkor az első elképzelésük az volt, hogy csak úgy, mint a nyugat-európai, amerikai, angolszász felsőoktatási trendeknél, a Pannon Egyetemen sem csupán a kiválóságot próbálják szolgálni, hanem részben a gazdaság, részben pedig a társadalom egyre szofisztikáltabb volta miatt az adott régiót, a térség közösségeit is.

Az egyetemeknek nagy szerepük van abban, hogy mennyire nyitottak, s miként teszik lehetővé, hogy a szerencsés adottságú családokból érkezők mellett a kevésbé szerencsésből érkezők is eljussanak az egyetemre és lehetőséget kapjanak, hogy képességeik alapján mérettessenek meg. Ugyanakkor felelősség az is, hogy milyen mértékben vándorolnak el a fiatalok, a szakemberek, és ezzel mennyire képesek biztosítani a térség életfeltételeit. Ne csak erősödjenek a helyi kötelékek, de legyenek tartósak is!

Abonyi JánosAbonyi János

Abonyi János, a Pannon Egyetem tudományos és stratégiai dékánhelyettese közös gondolkodásra hívta a megjelenteket, s feltette a kérdést: hogyan tehet még többet a Pannon Egyetem annak érdekében, hogy hozzájáruljon a régió gazdasági és társadalmi környezetének fejlesztéséhez.

A projekt során az általános iskolások részleteiben is megismerhették a régió gazdasági szervezeteinek, vállalatainak működését.

Senki sem lehet próféta a saját hazájában, fogalmazott Abonyi, utalva arra, hogy nem könnyű értékelni azt, ami körülöttünk van, így referenciát kell állítani annak érdekében, hogy felmutassuk a környezetünkben előforduló értékeket. Ha mindezt sikerül a fiatalok elé tárni, nagyobb az esély, hogy saját térségükben akarják majd megvalósítani saját magukat. Abonyi arra bíztatta a közönséget: legyünk próféták a saját hazánkban!

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja azt taglalta, mitől függ egy városnak a versenyképessége. Sok minden befolyásolja, így a lakhatás, a szolgáltatások, de legfőképpen az, hogy milyen elhelyezkedési lehetőségeket tud biztosítani a fiataloknak.

Bár a huszonegyedik század nemrég kezdődött, mégis számos globális kihívást állított elénk, ezekről a problémákról napi szinten szó esik.

Csillag szerint viszont kevesebbet beszélünk a lokális kihívásokról, noha hasonlóan fontos egy közösség életében, ez pedig a fiatalok elvándorlása. Sajnálatos trend és nem mostanában indult, de az ország fővárosközpontú, ezzel a kihívással szembe kell nézni; a szóban forgó projekt épp ezt szolgálja. Az iskolások valódi tapasztalatokat, átfogó képet kaphattak a projekt során.

Beszédet mondott még többek között Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója, aki humán oldalról közelítette a témát. Mindenki vágyik az otthonra, a nyugalomra, a békességre, valamint a sikeres életre. Kérdés, hogy ez hol valósulhat meg? A világ összement, a fiatalok sokfelé el tudnak jutni, ehhez pedig rengeteg információ áll a rendelkezésükre. Cél, hogy az otthon, a biztos jövő saját térségükben valósulhasson meg.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A lakóépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az Együtt Veszprémért közélet A lakóépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az Együtt Veszprémért Gerstmár Ferenc és Adamecz Zoltán, az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselői péntek délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Jutasi úton. ma 12:40 A természet ünnepe a Veszprémi Állatkertben: madarak és fák napja különleges programmal A természet ünnepe a Veszprémi Állatkertben: madarak és fák napja különleges programmal Évek óta hagyomány, hogy a Veszprémi Állatkert különleges eseménnyel köszönti a madarak és fák napját, együttműködve a Kozmutza Flóra intézmény tanulóival.  ma 10:57 Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál közélet Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál Új fejezet kezdődött a Planet Lens nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál életében. A régió legnagyobb ilyen jellegű filmes fesztiválja tizedik alkalommal gyűjtötte össze szerte a világból a legjobb környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket és fotókat. Ezeket pedig idéntől már Veszprémben vonultatja fel a közönség előtt a következő három napban számos kísérőprogrammal fűszerezve. A Planet Lens hivatalos nyitóünnepségét csütörtök este, a nulladik napon tartották az ActiCity-ben, ahol felszólalt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény fővédnöke is. ma 2:14 Felpörgött a balatoni hajók forgalma Balaton Felpörgött a balatoni hajók forgalma A forgalmas tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban, május 1-4. között a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai és személyhajói 69 ezer utast szállítottak - tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön MTI-t közleményben. tegnap 17:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.