Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Megnyitották a márkói Szent Márk Házat

2022. október 17. 16:00
Vasárnap délután a ház megáldásával vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó.

A felújított - sváb és német hagyományokat őrző, bemutató - házat Tóth András plébános szentelte fel. Ovádi Péter országgyűlési képviselő az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott, öröm látni, hogy ami néhány éve csak álom volt, végül valósággá vált. Hozzátette, nagy fába vágta a fejszéjét anno Kiss György projektgazda, de bebizonyította, hogy a közösség erejével mire képes.

György néhány évvel ezelőtt vásárolta meg a Petőfi utcában található sváb házat, végül az anyagi források, támogatások lehetővé tették, hogy felújítsa a helytörténeti gyűjteménytől is gazdag épületet.

Ovádi köszönetet mondott a Német Nemzetiségű Önkormányzatnak, a polgármesternek, és mindenkinek, akinek a keze munkája benne van a Szent Márk Házban. Az épület és amit magában hordoz ékes bizonyítéka annak, hogy az összefogás erejével nagy dolgokra lehetünk képesek. 

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.