Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Késelésbe torkollott a vita

2022. szeptember 16. 9:51 // Forrás: police.hu
Késsel szúrta meg egy társát egy férfi péntek hajnalban egy veszprémi szórakozóhely előtt.

A két fél között az éjszaka során szóváltás alakult ki, mely odáig fajult, hogy az idősebb személy a fiatalabbat megöléssel fenyegette meg, majd röviddel később, ígéretét majdnem beváltotta.

A szóváltás után hazament egy húsz centiméter pengehosszúságú bajonettért,, és azzal felfegyverkezve tért vissza a szórakozóhelyre. A veszekedés a bejáratnál folytatódott, és egy mellkasra mért szúrás vetett véget neki. Az áldozatot a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. 

A 39 éves veszprémi lakost a rendőrök röviddel a bejelentés után a helyszínen elfogták, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását. Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak ellene a rendőrök - számolt be az esetről honlapján a hatóság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.