Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Idő előtt véget ért a 25 kilométeres verseny, káosz a vízben

2022. augusztus 20. 21:56 // Forrás: MTI
Elképesztő körülmények között, idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon, és végül nem is hirdettek végeredményt.

 A délután egyre erősödő szél hatalmas hullámokat kavart Ostia tengerpartján - emiatt egyébként már a csütörtöki és a pénteki nap küzdelmeit is elhalasztották -, melyek össze-vissza dobálták a kísérő hajókat és a célként szolgáló vízi egységet is szétbontották, illetve elmozdították a helyéről.

Bő három és fél óra úszás után a sajtóközpontban először elterjedt a hír, hogy lefújták a viadalt, ennek ellenére sokáig még jó néhányan a vízben tempóztak, majd ők is kiúsztak. Voltak olyanok, akik áthaladtak a célon és "biztos, ami biztos", rácsaptak a táblára.

A négy magyar közül nem sokkal a kaotikus jelenetek előtt jött ki a vízből a hazai rendezésű világbajnokságon bronzérmes Gálicz Péter, valamint Vas Luca. Mellettük Sárkány Zalán és Balogh Vivien volt ott a mezőnyben.

"Ez katasztrófa, azt mondták a radar alapján délutánra csökken majd a szél, ezért kezdünk ebben az időpontban. Ehhez képest volt olyan pillanat, amikor azt hittem meghalok, egy szituációban öten kellett, hogy megfogjuk az egyik hajót, hogy ne dőljön ránk" - mondta a vegyes zónában a magyar újságíróknak Balogh Vivien.

. Szájer Péter csapatvezető (b) és Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya (b2) távozik a versenyirodából a nyíltvízi úszók 25 kilométeres, kedvezőtlen időjárás miatt megállított versenye után a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 20-án. Nem hirdettek végeredményt a versenyen. MTI/Czeglédi Zsolt. Szájer Péter csapatvezető (b) és Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya (b2) távozik a versenyirodából a nyíltvízi úszók 25 kilométeres, kedvezőtlen időjárás miatt megállított versenye után a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 20-án. Nem hirdettek végeredményt a versenyen. MTI/Czeglédi Zsolt

Az MTI kérdésére, hogy akkor miért nem adta fel inkább, rendkívül harciasan azt válaszolta: "Az nem opció, fradista vagyok, küzdeni mindig, feladni soha" - idézte a zöld-fehérek mottóját. Hozzátette, azt sem tudták, hol tartanak, nagyjából húsz perccel a vége előtt szóltak neki, hogy le fogják fújni a viadalt, de a hivatalos jelzést (keresztbe tett zászló) is csak a jet-skis kísérőtől, nem pedig hivatalos személytől kapták.

Balogh kijelentette, ugyan biztosan nem tudja kipihenni magát, de ott lesz vasárnap 10 kilométeren.

A 19 éves Sárkány Zalán a verseny egy részében a második helyen tempózott, a kaotikus befejezéssel kapcsolatban egy másik furcsaságot is elárult: "Két körrel a vége előtt két olasz úszott előttem, szerintem ők tudták, hogy le lesz fújva a verseny, és nem jöttek ki inni, ezért én sem tettem. Majd megálltak ott, ahol a verseny előtti eligazítás alapján kellett ilyen esetben. Utána aztán valamiért mégis tovább mentünk, fogalmam sincs mi történt."

A szervezők először csak annyit közöltek, hogy a versenyt megállították, majd a versenyzők biztonságos partra érkezéséről számoltak be. Nagyjából három órával a kaotikus befejezést követően hivatalosan is bejelentették, hogy nem hirdetnek végeredményt. A vasárnapi programról egyelőre nincsenek információk.

Az eredeti forgatókönyv szerint vasárnap 10 órakor rendeznék az olimpiai számot, azaz a 10 kilométeres versenyt, míg 16 órától a váltók küzdelmeit bonyolítanák le.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.