Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
20°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
20°C

Kemény erőpróba előtt – a topfavorit Haladás érkezik Veszprémbe

2022. augusztus 18. 11:07
Hazai pályán, a Március 15. utcai csarnok közönsége előtt is bemutatkozik a megfiatalított veszprémi futsalcsapat, amely péntek este (18.30) a címvédő, az NB I idei kiírásában is első számú esélyesének számító Haladással csap össze.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, az 1. Futsal Club Veszprém magabiztos győzelemmel kezdte az élvonal 2022/2023-as kiírását, az újonc Nyíregyháza idegenbeli legyőzése (1-5) nem jelentett gondot a mieinknek.

Kapcsolódó cikk
Tükörsima győzelemmel kezdte az idényt az 1. FCV
Esélyt sem adott az újonc Nyíregyházának a Veszprém, amely vendégként 5-1-re nyert a futsal élvonal első fordulójának hétfői játéknapján.

Sikerrel vettük az első akadályt, elhoztuk Nyíregyházáról a három pontot. Az első lépést tehát megtettük, de nagyon hosszú még az út a célig, amit kitűztünk magunk elé. Mindig nehéz egy újonc ellen kezdeni a bajnokságot. Voltak azonban a mérkőzésnek olyan periódusai, amelyekben bebizonyítottuk, hogy a mienk a jobb csapat. Sokat birtokolták a labdát, okosan és türelmesen játszottunk, ennek volt köszönhető a siker

– értékelte a látottakat Fehér Zsolt vezetőedző, akinek együttesére a hazai nyitányon jóval nehezebb feladat vár. Pénteken (18.30) ugyanis a címvédő, s a nyáron tovább erősödő Haladás vendégeskedik a Március 15. utcai csarnokban, ahol az eddigiekhez hasonlóan idén is ingyenesen látogathatóak lesznek a találkozók. El is kell a segítség a megfiatalított bakonyi alakulatnak, amely a felsőházba jutást tűzte ki célul az idényre.

Fehér Zsolt: Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani péntekenFehér Zsolt: Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani pénteken

Nem kérdés, hogy a Haladás toronymagas esélyese az idei bajnokságnak. A címvédő velünk ellentétben nem távozó játékosokról számolt be, hanem tovább erősödött. Elvitték tőlünk a bajnokság egyik legjobb centerét, Rutai Balázst, illetve egy kiváló brazil játékossal tudtak még pluszban erősíteni

– emlékeztetett az 1. FCV vezetőedzője, aki hangsúlyozta, önmagukra kell figyelniük, a saját játékukat próbálják mérkőzésről mérkőzésre tovább fejleszteni.

Az idei szezonban nem a Haladást kell néznünk, s nem őket kell elsősorban két vára fektetnünk. Előttünk áll azonban kétszer húsz perc, ahol ezt meg fogjuk próbálni. Természetesen nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni. Az elejétől kezdve a végéig nagyon koncentráltnak kell lennünk. Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani pénteken. Szeretnénk egy kiélezett, jó mérkőzést vívni, ahol a megfiatalított, új csapatunk a tőle telhető legjobb formájában próbálja majd kiszolgálni a kilátogató közönségünket.

– zárta gondolatait a szakember, aki eltiltás miatt ezúttal sem számíthat a csapatkapitány, gólkirály Tatai József játékára, s a súlyos sérülés után lábadozó Boromisza Dániel sem bevethető még.

Zatkalik Dávid
vehir.hu
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 9 6 2 1 40 17 23 27
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 8 5 2 1 21 21 0 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 8 4 1 3 27 19 8 18
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 8 3 2 3 17 18 -1 13
5. DEAC 8 2 1 5 19 28 -9 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 9 1 0 8 15 36 -21 7
Utolsó módosítás: 2024. április 26. 21:50
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
ma 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Tíz másodpercen múlt a bravúr 1. Futsal Club Veszprém Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. ma 20:30 Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő 1. Futsal Club Veszprém Könnyedén nyert Veszprémben a címvédő Idénybeli utolsó hazai bajnokiján sima, 6-1-es vereséget szenvedett a bajnok, listavezető Haladás ellen a Veszprém a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásában. Ezzel biztossá vált, hogy idén nem játszhatnak éremért a bakonyiak. 2024. április 26. 20:59 Fehér Zsolt: Mindenkinek meg kell találnia a saját motivációját! 1. Futsal Club Veszprém Fehér Zsolt: Mindenkinek meg kell találnia a saját motivációját! Alázatot, szenvedélyt, győzni akarást, bizonyítási vágyat, szívvel-lélekkel való küzdelmet vár játékosaitól a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a címvédő, éllovas Haladás ellen pénteken (kezdés: 18.30) az NB I felsőházi rájátszásának utolsó hazai meccsén. 2024. április 25. 16:12 Esélyt sem adott a Berettyóújfalu a Veszprémnek 1. Futsal Club Veszprém Esélyt sem adott a Berettyóújfalu a Veszprémnek A veszprémi futsalcsapat súlyos, 6-0-s vereséget szenvedett a Berettyóújfalu otthonában hétfőn az első osztályú futsalbajnokság felsőházi rájátszásában. 2024. április 22. 20:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.