Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Másnapos Sarok / Ahol jól indul az este

2010. április 28. 18:46
Van egy hely a VEN-en, ahová betérve kipihenheted az előző napot. Ezt a helyet VEHA másnapos saroknak hívják, és a DC Nappaliban találod meg.

Mi is az a VEHA? A Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány 1995 óta működik a Pannon Egyetemen. Mostanra már több mint kétmillió forintot osztanak szét évente a hallgatói csoportok rendezvényeinek, tanulmányi kirándulások, és a VEN-es csapatok kortesprogramjainak támogatására. Évről-évre növekvő számú képzést bonyolítanak le a Közép-dunántúli Régió civil szervezetei számára, folyamatosan bővítik saját kiadású szakmai és civil kiadványaikat. Egyre több kutatási eredménnyel büszkélkedhetnek.

Most a fáradt VEN-ezőknek kedveskedik programmal, de természetesen betérhet az is, aki nem fáradt. Egy biztos: itt nem lehet elfáradni. Ha kissé megviselt valakit a tegnap este, és az azzal járó másnaposság, akkor rendelhet „másnapűző” menüt, amit biztos gyógyír a kellemetlenségekre. Ma és holnap, azaz szerdán és csütörtökön délután öt órától megtudható, hogy hogyan lehet sörözni az EU-pénzéből.

Csütörtökön este negyed 9-kor érkezik Mocsai Lajos, kötetlen beszélgetésre, leginkább az életről, sportról, kézilabdáról. A nőknek is kedveznek programjukkal:  egy kozmetikai cég jóvoltából minden nap kipróbálhatóak a cég parfümjei, és személyre szabott tanácsadáson keresztül kapható hasznos információ, sminkelléssel, és bőrápolással kapcsolatban minden nap este 6-tól, 9-ig. Ha ez nem lenne elegendő, a résztvevők között ajándékokat sorsolnak ki. Itt biztos jól indul az este!

Ódor Eszter
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.