Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tóth Laura továbbra is a CoreComm-VESC-nél

2022. június 22. 13:39 // Forrás: vesc.hu
A fiatal liberó biztosan tagja lesz a veszprémi röplabdacsapat NB I-es keretének a 2022/2023-as idényben.

A fiatal liberó még 2020-ban igazolt a veszprémi csapathoz, azóta pedig alapemberré nőtte ki magát. A feljutást követően az NB I-ben is stabil pontja volt az együttesnek, emellett pedig az U13-as gyerekek edzőjeként is sikert sikerre halmozott a mögöttünk hagyott idényben.

Tóth Laura és Szokolik Gergely - Fotó: VESCTóth Laura és Szokolik Gergely - Fotó: VESC

Úgy gondolom, hogy a VESC folyamatos fejlődési lehetőséget nyújt számomra és emellett a csapat mögött álló szakmai munka is igazán minőségi. Jól érzem magam Veszprémben, a klubot is megszerettem és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban rengeteg munkával további sok szép sikert érhetünk el

– fogalmazott Tóth Laura, aki már biztosan tagja lesz az NB I-es keretnek a 2022/2023-as idényben.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 22. 18:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 24. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/2024
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics szakgimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.